Lekuporodott a szemeteskuka mellé,átfonta karjaival felhúzott lábait,és térdeire fektette fejét.Szörnyen éhes volt,már nem is tudta,hogy mikor evett utoljára.És úgy egyébként semmit sem tudott,semmire sem emlékezett.A káosz egyre csak nött a fejében,végül a zürzavarból hegedüszó vált ki,ami még a gondolatfoszlányoknál is jobban idegesítette.Mi történhetett?Miért vagyok itt?És különben is,ki vagyok?Elövette személyi kártyáját.Nathan Lillard.Már volt azon a lakcímen,ami a kártyára volt írva,de abban a házban nem lakott senki,csak a szénné égett falak meredeztek az ég felé.
Emélkedéséböl a közeli büfé hátsó ajtajából kiszürödö ételszag zökkentette ki.Vágyakozva tekintett be a helyiségbe.Látta,amint odabenn néhány hamburgert készít egy középkorú férfi.Valószínüleg szeretem a hamburgert.Az enyhén borostás férfi most megfordult és észrevette a befelé nézelödö fiút.Nathan ijedten elkapta tekintetét.A büfés kivitte a másik oldalon lévö ablakhoz az ételt,majd néhány perc múlva visszajött.Nathan még mindig ott kuporgott mereven nézve a földet.A férfi a hátsó ajtóban állva elmosolyodott és a fiúhoz ment.
-Mit csinálsz te itt?-kérdezte barátságosan.
Nathan ijedten felnézett a föléje tornyosuló jó húsban lévö emberre.Most mit mondjak?Mégsem mondhatom azt,hogy nem tudom,hogyan kerültem ide.A végén még azt hiszi,bolond vagyok!Lehet,hogy igaza is lenne.
-Talán néma vagy?-a férfi még mindig mosolygott,hangjában nyoma sem volt gúnynak.
-Nem.-válaszolta gyorsan Nathan.
-Láttam,hogy az elöbb nagyon néztél befelé.Éhes vagy?
-Igen,de nem tudok fizetni,nincs pénzem.-a fiú alig láthatóan megvonta vállát és nagy,barna szemével pislogott fel a férfira.
Amaz megcsóválta fejét.
-Az ilyen kis árváknak szívesen segítek.Nem kell fizetned.
Nathan szemében felcsillant a remény.A büfés felsegítette és bevezette a konyhába.Odabent két serpenyöben is sült a krumpli és mindent áthatott az ételszag.A konyhaszekrényen egy kis rádió szólt.Valamilyen gitáros szám ment benne.Nathan a fejéhez kapott.A gitár húrjának minden pendülése bele akart férközni az agyába.A számnak vége lett,reklám következett és az eröszakoskodó melódiák is eltüntek.A fiú megrázta fejét.Mi történik velem?
-Ülj ide.-mutatott a férfi egy is székre az ajtó mellett.Gyorsan összedobott két hamburgert és egy tálcán a fiúnak adta.
-Nagyon szépen köszönöm!-Nathan a büfésre mosolygott,elsöpört néhány fekete tincset a szeméböl és a füle mögé simította öket.
A férfi visszatért a krumplisütéshez,újabb hamburgereket és hot-dogokat készített,majd eltünt velük az elötérben,amit egy lengöajtó választott el a konyhától.Nathan gyorsan befalt mindent,még a morzsákat is összeszedte.Mikor ezzel is megvolt,felállt a székröl.
-El is mész?-kérdezte a férfi.
-Igen.Tudja,sok kérdés van,amire választ kell kapnom.Hálásan köszönöm az ételt.-mondta,majd a tálcát odaadta jótevöjének.
-Jó.Te tudod.Mindenesetre sok szerencsét,bár nem tudom milyen válaszokat keresel,de nem is szeretnék beleavatkozni.-elvette a tálcát Nathantól.A fiú,mikor kilépett az ajtón,biccentett egyet,majd eltünt a sikátorban.
Micsoda különös szerzet.A borostás férfi tünödve megvakarta fejét,majd visszatért a munkájához.
Nathan céltalanul kódorgott az utcán,de legalább már nem volt éhes.Járkálás közben megpróbált emlékek után kutatni,de semmi sem ugrott be neki a múltjáról,a családjáról vagy a barátairól.Észre se vette,hogy a városi parkba ért.A nap már lenyugvóban volt,néha-néha hüvös szellö vágott át a fák között,amitöl Nathan meg-megborzongott.Leült az egyetlen szabad padra,a többit ugyanis elfoglalták a csövesek.Többször is végignézett magán,a ruhái,még a keze is idegennek hatottak.Erös félhomály borult a parkra,amikor halkan sírni kezdett.Vajon ki vagyok?Honnan jöttem?Mi történhetett?És hol a családom?Van egyáltalán valakim?
Könnyei végigfolytak az arcán és vagy a padra.vagy a földre csöppentek,nedves foltocskákat hagyva maguk után.
Nem is tudta meddig sírt,az egyetlen fényt az utcai lámpák adták,amikor letörölte a könnyek által hagyott nedves csíkokat az arcáról.Talán már éjfél is elmúlt.
A mellette lévö padon a hajléktalan hangosan horkolt.Nathan felállt és továbbindult a fehérkavicsos sétányon.Innen nem volt messze a park széle,amit egy forgalmas föút képezett.Ilyenkor,éjjel alig járt rajta kocsi,csak néha-néha száguldott el egy-két jármü.Nathan mereven nézte az utat.Ekkor valahonnan felhangzott egy motor hangja.Nagyon el volt keseredve,úgy érezte teljesen egyedül van a világban,senki sincs vele,senki,aki szeretné öt.Mindjárt ideér.És akkor legalább vége lesz ennek a rémálomnak.
A motor fénye egyre közeledett,a fiú pedig az úttestre rohant.Hatalmas fékcsikorgás,tompa puffanások,majd minden elsötétült Nathan elött.
Logan szerencsére még idöben fékezett és félrerántotta a motort,így a fiút csak kisebb ütés érte.Nathan eszméletlenül feküdt a járda mellett.Logannek természetesen semmi baja sem lett,a néhány kisebb karcolást képessége automatikusan begyógyította.Feltápászkodott a földröl és a fiúhoz ment.Micsoda bolond kölyök!Meggyözödött róla,hogy Nathan él-e még,majd felült vele a kissé megviselt motorra.                                                                   

     ***

-Oké!Halljam!Ki itta meg a vaníliás kólámat?!-Kitty dühösen toporzékolt a konyha közepén.
-Nem is tudtam,hogy volt itthon kóla.-vonta meg a vállát Ray.
A mutánsok ezen az éjszakán,mint sok másikon a konyhában múlatták az idöt.Kártyáztak és beszélgettek,valamint felették az összes édességet.
-Szóval?-Kitty egyre dühösebb lett.
Kurt felettébb gyanús volt,az asztal másik végén lapított.
-Áhá!Szóval te voltál az Kurt Wagner!Miért tetted ezt velem?-a copfos lány a kék mutánshoz trappolt.
-Hát....Nem tudtam,hogy a tied,és...
-Igaza van Kittynek!Hogy tehettél ilyet...-Bobby most sétált be az esemény helyszínére,Kitty pedig gyözedelmesen kihúzta magát.-...hogy nem adtál nekem belöle?
Kitty összehúzta a szemöldökét,szája egyre összébb szorult,a jelek arra utaltak,hogy pillanatokon belül kitör.
-Ti fiúk mind egyformák vagytok,mindent felzabáltok és felszlopáltok,ami az utatokba kerül!!!
Akart még egyebeket is mondani,de ekkor rontott be Logan a még mindig eszméletlen Nathannal a karján.Körbenézett a meglepett arcokon,senki sem tudott szóhoz jutni,végül Tyria törte meg a csendet,aki Vadóccal,Jubilee-vel és Robertoval kártyázott éppen.
-Logan,ki a csoda ez?
-A motorom elé ugrott.Nincs semmi komoly baja,csak elvesztette az eszméletét.-a fiúra pillantott,aki úgy lógott ott a karján,mint valami rongybaba.
-Talán fel kéne vinnünk a gyengélkedöbe.-javasolta Jubilee.
Ezt mindenki használható ötletnek vélte,így Nathan néhány perc múlva már a fehér ágynemü közt fekhetett.A gyerekek szorosan körbeállták,de Logan elhessegette öket.
-Így nem kap levegöt!
-Szerintem öntsük le vízzel!-mondta Roberto.
-Igen,igazad van,a filmekben mindig müködik.-helyeselt Vadóc.
-Mikor tanuljátok meg végre,hogy amit a tévében láttok nem mindig igaz?-Logan rosszallóan megcsóválta fejét.-Bár ez egyszer lehet,hogy müködne a dolog.
-Hozok vizet!-mondta Jubilee,és kiment a szobából.
-Egyáltalán életben van még?-Kurt egész közel hajolt a jövevényhez és ujját odarakta annak orrához.-Még él!
-Szerintem jobb volna,ha bekapcsolnád a holo-órádat!Mi lesz,ha hirtelen felébred és meglát?-aggodalmaskodott Kitty,mire a kék mutáns bekapcsolta a szerkezetet.Ezúttal jobbnak látta,ha megfogadja a lány tanácsát.
Ezalatt Jubilee visszatért egy közepes méretü üvegpohárral.Logan elvette töle és az ágy szélére ült.A pohár tartalmának felét Nathan arcába löttyintette,aki azonnal felébredt és meglepetten pislogni kezdett.
-Jaj,de jó!Magához tért!-ujjongott Tyria és szélesen a fiúra mosolygott.
-Kik vagytok ti?-kérdezte Nathan kissé kába hangon.Arcán néhány csepp víz folyt le.
Vadóc egy pillanatra igencsak rémülten nézett a fiúra.Olyan ismerös!Dehát ez lehetetlen,hiszen még sosem találkoztunk!
A többiek ezalatt bemutatkoztak Nathannak,utoljára maradt Vadóc,aki még mindig nem tudta felfogni,hogy miért is olyan ismerös neki a feketehajú fiú.Odament hozzá és kezet fogott vele,amikor kesztyüs kezébe fogta a másikét,úgy érezte,valamikor réges-régen már látták egymást.De mikor és hol?Nathan hasonlóképp érzett.Nem voltak emlékei eddigi életéröl,ezt már ö is tudta,de erre a lányra mégis emlékezett.Hogy is lehetne ismerös,mikor a saját nevemet is a személyi kártyámból tudom?
-Nem vagy éhes?-kérdezte Logan.
-Éhes?Öszintén szólva egy egész tehenet meg tudnék enni,de nem szeretném felfalni az összes kajátokat.-mosolygott Nathan.
-Majd én hozok enni!-sietett közölni Tyria.
-Nem!Én hozok!-Kitty már rohant is kifele.A két lány majd' összetörte magát,hogy vihessenek Nathannak némi harapnivalót.
Kitty a konyhában feladta a küzdelmet.Mit szólna Lance,ha megtudná,hogy egy másik fiúért így töröm magam?
Tyria ezalatt elökapta a maradék spagettit,megmelegítette a mikróban,két másodperc alatt ráreszelte a sajtot és ráöntött egy csomó ketchup-öt.Én így szeretem,remélem neki is ízleni fog.Ekkor jött be Vadóc,még mindig az imént történteken töprengve.Tyria azonnal észrevette,hogy valami nem stimmel a lánnyal.
-Mi a baj?-kérdezte egy tálcán tartva a spagettit.
-Nem is tudom...olyan furcsa érzésem van ezzel a fiúval kapcsolatban...mintha nagyon régóta ismerném...mintha már találkoztunk volna.-Vadóc közben a földet nézte.
-Nem hiszem,hogy taliztatok volna már!Néha van úgy,hogy az ember érez ilyeneket,hogy egy hely vagy személy ismerös,pedig tudod,hogy azelött sosem láttad.-felelte Tyria.-A többiek?
-Mindenki elvonult aludni.-mondta a fehértincses lány.
Kitty éppen ekkor ásított egy hatalmasat.
-Etessétek meg jó alaposan,így is eléggé egyszálbelü.-ásítozta a copfos lány,majd ö is elment eltenni magát holnapra.
-Feljössz velem?-kérdezte Tyria Vadóctól.A másik lány igencsak elszánt tekintettel felelt neki.
-Megengednéd,hogy én vigyem fel egyedül?Meg kell kérdeznem néhány dolgot Nathantól.-azzal elvette a tálcát a feketehajú lánytól.
-Jó.Azt hiszem én is ezt tenném a helyedben.-mondta mosolyogva Tyria,és magára hagyta barátnöjét a konyhában.
Vadóc aggódva szemezett a spagettivel.Talán ö tudja,mikor találkoztunk.
Felment a gyengélkedöbe és szélesen a fiúra mosolygott,aki az ágy szélén várta az ételt.
-Jó étvágyat!-mondta neki,mikor az ölébe tette a tálcát.
-Köszönöm.-felelte Nathan,majd a villára tekert  a tésztából.
-Tyria csinálta.Nem tudta,te hogy szereted,biztosan azt gondolta,hogy neked is ízleni fog.- magyarázta zavartan a lány,majd a fiú mellé telepedett az ágyra.
-Én sem tudom,hogy hogy szeretem.Tudod,semmire sem emlékszem abból,ami eddig velem történt.-azzal Nathan bekapta a villára csavart tésztát.
-Hogy-hogy?-lepödött meg Vadóc.
-Egyszerüen semmi nem jut az eszembe,csak arra emlékezem,hogy az utcán bolyongok egy vadidegen városban.-mondta a fiú,majd elgondolkodva a lányra nézett.-Ne haragudj,ha butaságot kérdezek,mint mondtam,semmire sem emlékszek,így lehet,hogy arra sem,hogy mikor találkoztunk.Annyira ismerös vagy.
Vadóc levegöért kapkodott.
-Mi még soha nem találkoztunk!De az igazat megvallva,én is úgy érzem,mintha ezer éve ismernélek.
Merön egymás szemébe néztek.
-Annyira ismerös a tekinteted.Szép szemed van.-Nathan megérintette a lány arcát,és...NEM TÖRTÉNT SEMMI.Vadóc már felkészült a legrosszabbra,hogy a fiú mindjárt elájul,de ezúttal a szokásos villogás is elmaradt.Hogy lehet ez?!
-Miért nézel rám ilyen rémülten?-kérdezte Nathan.
-Semmi-semmi!Edd meg gyorsan!Nekem holnap suli van,illetve ma van,már elmúlt éjfél és még el kell pakolnom a konyhában.-hadarta egy szuszra.
Nathan összehúzta fekete szemöldökét,majd visszatért az evéshez.Hamar belapátolta az egészet,mikor végzett,Vadóc kikapta a kezéböl a tálcát,gyorsan "jó éjszakát"-ot kívánt a fiúnak,majd kiviharzott a szobából.Nathan meglepödve nézett utána.Megcsóválta a fejét,leoltotta a villanyt,levette a felsöjét és a nadrágját,majd lefeküdt.
Vadóc már az ágyában volt,amikor még mindig nem volt képes elhinni azt,ami történt.Pontosabban azt,ami nem törént!Rá nem hat a képességem.De hogy lehet?Eddig mindenkire hatott.Nem értem!Kitty már aludt.Vadóc még egy darabig nézett bele a sötétségbe,folyamatosan pörögtek az agyában az események,míg egy idö után minden távolinak nem hatott,végül elaludt.