Az eső halkan kopogott a szoba ablakán. A sötét fellegek eltakarták a holdat. A helyiség szép tágas volt, az ablak alatt egy francia ágy, rajta valaki aludt. Arisa. A lány testét szinte nyakig betakarták, mellette egy még vizes rongy hevert.

 Pár perc múlva, ez a rongy már a lány fején volt. Thomas ott ült fölötte, és a lányt ülésbe húzva, a vizes ruhadarabbal többször megtörölgette Arisa fejét, és arcát. Az félig felnyitotta szemeit, és halkan szuszogva Thomas felé fordította fejét. Beszélni akart, de egy hang se jött ki torkán.

 - Csitt, ne erőltesd magadat - mondta halkan a fiú, mosolyogva. Elvarázsolta őt a lány arca, olyan gyönyörű volt. Tudta, hogy el kéne őt kerülnie, de nem tudta megtenni, túl önző volt, túlságosan szerette Arisát.

Lassan egyik kezét annak tarkójához rakta, majd a lány fejé megtámasztva, másik kezével a törzsét tartva odahajolt Arisához, és finoman megcsókolta őt, teljesen magához húzva a fiatal testet, szinte foglyul ejtve, ám mégis óvatosan tartva. Arisa nem ijedt meg. Lassú mozdulatokkal átölelte a fiú derekát, aki alig hallhatóan felnyögött, majd a lány fejét mellkasához ölelte. Egy ideig így voltak, mintha lefagytak volna. Ám egyik pillanatban Thomas megfogta a lány gyürödt pólóját, és lehúzta Arisáról. Az felsikkantott, és kezeit mellei, elé rakta, de Thomas csak mosolygott. Megsimította a lány arcát, s egy ismeretlen eredetű kupac tetejéről egy szürke pulóvert vett el. Majd a lányra adta azt. Ez a ruha a vendéglátóé volt, és az is jóval nagyobb, mint amekkora Arisa, hisz eléggé lógott rajta a ruha. Viszont minden lényegeset eltakart.

 - Tho... Thomas… Hol vagyok…?

 - Üdvözöllek kislány - lépett be ekkor az említett vendéglátó. Arisa csak most látta érdekes haját, mit a fiú ma szabadon hagyott. A lány egy ideig csak bambulta őt, majd idegesen megragadta Thomas kezét. - Gabriel vagyok.. Emlékszel? Segítettem neked a bázison.

Arisa meglepetten pislogott, a fiú sóhajtott. - Szóval nem… Se baj. - nem nagyon emlékezett rá. Ám nem is nagyon akart, mert túl fáradt volt.

- Gyere, őt meg hagyd! - mondta a fiú Thomasnak. - Csak kimerült, itt biztonságban vagytok. - folytatta egy ideges mosollyal. Thomas bólintott, lefektette szerelmét az ágyra, majd csendben kimentek. - Remélem, többé nem fordul elő! - támadt rá odakint a fiúra, a másik. Thomas lassan bólintott. A vendéglátó válaszképp behúzott egy nagyot Thomasnak. Az kiterült a földön. - Ezt az eddigiekért! - szólt haragosan s hátat fordítva a meglepett mutánsnak, a lépcsők irányába indult. Thomas csak a konyhában érte őt utol, ahol a fiú épp egy kávét ivott a pultnak dőlve.

 - Sajnálom Gabriel… - kezdett bele Thomas, mire a mellette levő szék remegni kezdett, majd több darabra hullott szét. - Értem, haragszol.

Gabriel kezében a pohár ugyanolyan sorsra jutott, mint az előbb a szék. A kávéval együtt hullott a földre.

A fiúnak felkéklettek a szemei, aurája felizzott. Igen dühös volt. Ezt Thomas is érzékelte, már akkor is, mikor ezt a fiú még nem mutatta ki. Thomas elfordult, majd pár lépést tett kifelé mikor egy kéz simult a vállára. Gabriel mellé lépett.

 - Neked nem való barátnő - mondta zordan - De ha hagyod, hogy segítsek…

 - Megkérnélek - mondta Thomas zaklatottan.

 - Ha még egyszer bántod…

 - Tudom - vágott közbe a lilahajú, majd keserűen elmosolyodott. Ekkor mindketten meglátták Arisát. A lány az ajtófélfának dőlve nézte a két fiút.

 - Gabriel... - mondta, bizonytalanul nyúlva a fiú után. Az gyengéden felkarolta a lány majd rámosolyodott. Arisa elpirult. Félt, hogy csak téved, vagy a fiú csapja be, és egyáltalán nem is ismeri a srácot. Csak az ő, vagy saját képzetében. De mégis: elmosolyodott, ahogy megszaglászta azt. Gabrielnek ruhájának kellemes, leginkább Jácint illata volt, ami Arisa érzékeny orrának nagyon tetszett. Kicsit el is bódult a szagtól.

Thomas félredöntött fejjel figyelte a jelenetet. Egy harmatnyi féltékenység fogta el a lelkét, hisz Arisa az ő ölelésétől mindig megijed. Jogosan, ha úgy vesszük.

  - Öhm... - kezdett bele - Jobban vagy Arisha? - kérdezte. A lány felkukkantott rá, majd bólintott.

 - Ne haragudj - el akarta engedi Gabrielt, de az jobban, zaklatottabban kezdte ölelni a lányt. Arisa halkan felnyögött, mire a fiú magához tért az ölelés okozta örömből, és elengedte, majd megfogva a lányka kezét bevezette őt a konyhán át az ebédlőbe. Thomas egy picit még ácsorgott, majd utánuk ment.

Gabrielnek felettébb szép étkezője volt. Szinte mindegyik szegletbe rakott valamilyen növényt, az asztal közepén egy szál rózsa díszelgett vázában. Ez mű volt, ellenben az összes többivel. S amilyen kellemes illatot árasztotta a növények: Arisa teljesen elmámorosodott tőle, s még egy lapáttal tett rá, hogy az egész, egyszerű, s nem túl modern berendezéssel felszerelt helyet, kellemes napfény árasztotta be. 

 - Felújítottam kicsit - mosolyodott Arisára a fiú. Az bólintott.

Gabe leültette a lányt egy székre, majd Thomas mellett helyet foglalt, aki idő közben leült Arisával szemben. A mámoros lány ekkor kicsit leszegte a fejét. Ételszagot érzett, és nem tévedett: az asztal egy többfogásos ebédtől roskadozott.

 - Várunk valakit? - kérdezte Thomas meglepve. Gabriel nem legesen megrázta a fejét, majd Arisára nézett.

 - Egyél.. - mondta.

 - Ezt mind?

 - Ami jól esik - felelte a fiú, a krumplipüré közben. - Szedjek?

 - Nem kell, köszönöm - állt fel a lány, majd kicsit ügyetlenül, de magának is kiszedte szerény kis adagját.

 - Arisha… Arisha, hahó!

A lány lassan felnézett haja sűrűjéből. Thomas ült mellette, felette Gabriel ácsorgott.

 - Hol…?

 - Elaludtál - nevetett szeretetteljesen a fiú - Nah állj fel - húzta fel magát, és Arisát a székről, mire Gabe felmordult. De Thomas nem figyelt rá. Magához ölelte a lány testét, de nem bántóan. Óvatosan. Arisa halkan felnyögött, mikor a fiú megsimította a hátát. Gabriel most már egy határozott morgással lépett fel.

 - Nem bántom.

Thomas felkapta a lányt a karjaiba, és megcsókolta. Gabriel még állt pár percig, figyelve Arisa reakcióját, de mivel az nyugodt volt, kettesben hagyta a párt.

Aminthogy kilépett a konyhából, az előszobába, egy idegen árnyékot látott meg. Nem tudta mire vélni. Halkan odalopódzott a szemközti falhoz, és elrejtőzött a gardróbban. Ekkor egy férfi lépett elő a pincelejáratból, majd lopakodva a konyha felé indult.

Thomas egyből kihasználta az alkalmat, hogy kettesben vannak. Váratlanul megragadta Arisa fenekét, majd fellökte őt az asztalra. A lány meglepetten nézett a fiúra, aki átkarolva a lányt, annak hátát simogatva megcsókolta őt. Arisa kéjesen felnyögött, és belekapaszkodott a fiú nyakába. Lihegett is egy kicsit. Thomas érezte, hogy elönti a vágy, és ettől vezérelten hátradöntötte a lányt, és combjait simogatva halkan felnevetett.

 - Kicsi Arisha - megfogta annak a két kezét, és lehúzta a lányt az asztalról. Arisa kellemetlenül esett a földre, a fiú odaguggolt hozzá, majd magához rántva, együtt dőltek hátra. Arisa arca elkomorult, a fiú lecsúszott a lány lábáig, és egyik kezével fenekét kezdte simogatni. Arisa félre döntötte a fejét, Thomas pedig elengedte őt, majd felhúzta a lány. Igen érdekes pózba kerültek:

Thomas a fenekén ült, széttett lábakkal, Arisa, pedig hozzá dőlve feküdt, az oldalán, lábait magához húzva. A fiú gyengéden ölelte a lányt, de kezeivel mégis lefogva őt. 

 - Neh! - sikított fel hirtelen Arisa. Pont ekkor két gördülés is elhangzott. Az első, ami szétugrasztotta a fiatalokat, a következő, pedig Gabriel volt, aki meglőtte a belopódzó idegent. Az elterült a földön, agya szétloccsant, s vére, beszennyezte a tiszta padlót.

Gabriel Jelentőség teljesen nézett a kiterült férfira, majd Arisáékra. A lány elbújt kezei mögé.

 - Hagyd abba!

Thomas felállt a földről, és a lányt is felhúzta. Erősen ölelte magához, de a lány nem akart a közelében lenni. Dobolni kezdett a fiú mellkasán.

 - Engedd el!

Gabriel közéjük állt, szétszedve a párt. - Úgy tűnik megtaláltak minket… - kezdett bele -… szétválunk. - megfogta Arisa kezét.

 - Ő az enyém… - háborodott fel Thomas. - Mégis, hogy…

 - Arisa nem a kutyád! Vili? - zengte Gabriel, mire a lány ijedten hozzábújt. - Majd találkozunk - szemeiben furcsa fény szaladt át, majd felkapta a megszeppent lányt az ölébe, és az ajtó felé fordult. Thomas azonban elkapta a fiú karját.

 - Ezt nem teheted velem!

Gabriel rámeredt. Szemei felvillantak. Arisa megszeppenve forgatta a fejét, majd a fiú karjába kapaszkodott. - Inkább takarítsd el a hullát! Viszlát!

Thomas összetörten bambult maga elé. Szemeivel ugyan látta, ahogy szerelmét lassan elviszi… A legjobb barátja, de ésszel nem bírta felfogni.

 - Gabriel… - susogta.

Az eső már alig-alig szemerkélt. A hold néha kibukott a sötét fellegek mögül, s megvilágította a környező házak sötétbe burkoló alakját. Arisa feltekintett az égre, de komoran le is szegte a fejét. A csillagokat szerette volna látni, de csak a sápadt hold bújt elő egy percre a fellegek mögül.

 - Az a nap?

Gabriel felnézett az égre, majd vissza a lányra. Halkan felkacagott, majd a garázsa felé fordult. Ott egy tökélete s állapotban levő, kétszemélyes motor várakozott. Arisa megszemlélte a járművet, majd kérdőn a fiúra nézett.

- Nem akarok visszamenni oda! - sikította belekapaszkodva a fiúba - Érti...? Ne vigyen vissza… Nem…!

 - Hé…Hé…

Gabriel motorja ülésébe ültette az ijedt lány, majd arcon puszilta. Arisa mélységesen megrettent, s a fiú szemeibe nézett. Ekkor szinte eggyé vált tekintetük, és agyuk kiürült egy röpke percre. Majd Arisa újra a hold felé nézett.

- Hova viszel…? - kérdezte

 - Az a hold, nem a nap.

Arisa Gabriel irányába hajtotta a fejét. A fiú ekkor levette dzsekiét, és gyorsan a lányra adta. Be is gombolta rajta, majd mögé ült. Mindketten nyeregülésben foglaltak helyet. Arisa elöl, Gabriel pedig szorosan mögötte lábaival, és kezeivel tartva a lányt. Az bele kapaszkodott az ülésbe. - Bármi történik, ne ijedj meg - mondta, s ezzel egy időben egy bukósisakot csatolt a lányra. Ez után beindította motorját, mitől Arisa megugrott. - Arisa, ne félj! - mondta zaklatottan a fiú. Újabb motorhangok hasítottak bele az éjbe, ám ez úttal több, és nem Gabrielé adta. De az is újra felbőgött, s még mielőtt az idegen motorok fényei elérhették volna őket, már csak kavargó porfelhő, és egy fékcsík maradt utánuk.

Igaz Gabriel nem az a tipikus szabályszegő típus, ám most mégis, kétszer megszegte az össze kresz törvényt. Az oka?

A lerázhatatlan üldözök.

 - Félek.

Arisának minden erejébe beleteltet, hogy kapaszkodni tudjon. Ezt Gabriel is érezte.

 - Az a rohadás chip! - káromkodta le magát, majd a fiatal fejére nézett. Eldöntötte, nincs más út. Lassan megállt a járdaszegély mentén. - Maradj itt - suttogta a fiú, úgy mintha búcsúzna épp. Arisa ráemelte tekintetét, majd megragadta a fiú kezét.

 - Adjon át nekik… Ne... Nem akarok, hogy megsérüljön.

Gabriel lesütötte a szemeit. Rosszul esett neki, hogy a lány magázza őt. Bárcsak emlékezne rá, ez minden vágya, és ahogy ezen gondolkozott egy-egy könnycsepp keletkezett a szemeiben. - Tegezz, kérlek!

Ekkora már utolérték őket a motoros fejvadászok, s tökéletes kör alakzatot leírva álltak meg körbe fogva őket.

 - Gabriel, és Amazon, adjátok meg magatokat. - mondta az egyik sötét ruhás alak, a hangosbeszélővel kezében. A többi is mind sötét ruhás volt, arcuk, pedig nem látszott, mert a motoros sisak takarásában voltak. De a fegyverük, (miket a két „szökevényre” szegezték) nem sok jót suggalhattak.

 - Add meg magad Gabe, akkor megúszod. - mondta egy másik.

 - Én megyek, de őt ne bántsák - suttogta Arisa, s leugrott a motorról, pedig a fiú figyelmeztette őt, hogy ne tegye. Egyrészt mert így nehezebb a menekülés, másrészt, Arisa meztelen talpacskái megsérülhetnek a kavicsos úttól.

 - Fogd be te korcs liba!

Gabriel amint ezt meghallotta egyik kezét a magasba emelte. Ez ugyan tűnhetett volna a megadás jelének is, de nem az volt. Az előbbi megszólaló éles hangon üvölteni kezdett, szájából, és orrából is dőlni kezdett a vér, majd átölelte oldalát leborult járgányáról. Ott a földön, pedig fura, leginkább olyan hang hallatszott, mint mikor valaki darabokra tép egy a/4-es lapot. Több katona el is képed Az áldozat motorja alól vér szivárgott ki, unottan folyva szét a kockaköves úton, a kis repedéseket megtöltve, s rozsdavörösre színezve a köveket.

Páran el is undorodtak, de leginkább azok, akik látták is a halottat.

Az szó szerint több darabban volt, szemei kifordultak, darabjai szétszóródtak a földön, s feje külön volt egykori testétől.

S ekkor egy gördülés hallatszott, Gabriel pedig a térdeire hanyatlott. Eltalálták!

Arisa meglepve nézte mik történtek, eztán riadtan Gabriel mellé guggolt, kezeit annak vállára helyezve

 - Se-gí-tek!

 - Ha szólok, rohanj, ahogy csak bírsz… - Szólt rekedtes hangon a fiú, majd lehunyta a szemeit. Halotta, hogy a fegyverek újra elsülnek, érezte, hogy itt a vége, de legalább a lányt meg akarta menteni. Kesernyés íz szökött a szájába, egy golyó újra eltalálta őt. De hol a többi? - Menj…! - kiabálta a lánynak, utolsó erejét felhasználva, de az nem mozdult.

Arisa haja lebegett, mintha csak kígyókból állt volna, amik az ég felé nyújtóznak. A lány barna hajzuhatagja szikrázott, vörös fényűen, és valami szercsegés félét is lehetett hallani. Nem mozdult, csak délcegen kihúzva magát, kezeit teste mellett tartva nézett a semmibe. Szemei düh vörösen csillogtak. A katonák újra lőttek, s az összes golyó megállt egy pontnál. Olvadt masszakén hullott a földre, mind. Gabriel eközben felállt. Csúnya sebeket ejtett testén az a golyó. De nem érdekelte. Csak, hogy megvédje a lányt.

Ám ekkor mindkettejük előtt elsötétült a világ

Furcsa fények járták be Gabriel arcát. Nem tudta hol van, nem emlékezett semmire, csupán egy útlezárásra, és erős dudahangra. A fiú kábán nyitotta fel szemeit. Először mozogni próbált. De mikor oldalára fordult, felszisszent.

 - Üdv fiatalúr… - mondta egy kellemes női hang. Gabriel azonnal felismerte azt.

 - A ka-ka-katonák! - suttogta tagoltan - Az autó!

 - Idejében léptünk. - próbálta nyugtatni őt a nő. Gabriel hirtelen felült.

 - Arisa! - zihálta az indulattól.

 - Gratulálok, tényleg vigyáztál rá! - halott egy újabb hangot a fiú. - És ne ugrálj, ha kérhetlek.

Gabriel a hang irányába nézett. Két ember állt az ablaknál. Egy nem túl magas, fehér köpenyes, vörös -, fonott hajú, szeplős arcú, szemüveges fiatal hölgy, és egy idősödő, néger, kopasz férfi. Rajta is köpeny volt, és egyik kezében egy aktát tartott.

 - Üdvözöllek a központban. - csilingelte a nő. - Remélem kipihented magad.

 - Hol… van… Hol van Arisa? - kérdezett rá újra.

 - Nyugodj már meg duracel fiú… Először vegyél levegőt. - korholta a férfi a fiút. Az döbbenten maga elé kezdett bámulni.

 - Jól vagyok… - morogta.

 - Azt látom! - csattant fel a férfi - Nem arról volt szó, hogy elütetted magad fiam!

 - Hibáztam - felelte kurtán Gabriel. - Ari…

 - Esküszöm, lecsaplak… jól van a lány, ne izgulj már annyit.

Gabriel csak keserűen felhorkantott, kimászott az ágyból, próbált megállni a lábain. De azok nem engedelmeskedtek neki, és teste összecsuklott. A nő egyből odafutott a fiúhoz, majd felsegítette. A férfi egy mankóval támogatta.

 - Nem kell - hadarta a fiú.

 - De kell - mondta a férfi komolyan. A fiú sóhajtott, s elvette a tárgyat, majd használatba véve elindult az ajtó felé. - Gabriel… - sóhajtott fel a férfi. - várj már egy kicsit. Odaviszünk a kislányhoz, ha ennyire akarod.

Gabriel bólintott. Ekkor odalépett mellé a fiatal hölgy. Kezeit a fiú vállára tette. Azon átfutott a hideg, és a meleg.

 - Nem kell féltened őt. Ezen a helyen biztonságban van. - bátorítóan a fiúra mosolygott, majd főnöke után indult. Gabriel is követte őket, igaz kicsit bicegve a mankó miatt.

Ahogy végighaladtak a számtalan folyosón, Gabe csodálkozva nézett körül. Mindegyik folyosó ugyan úgy nézett ki, kísérteties fehér fény árasztotta el őket, és megannyi titkot rejtő ajtó mellett elment. A fiú már eléggé elsápadt a nagy fénytől, szemei nem szerették. Ekkor az épp aktuális folyosó végére értek. Gabriel már épp szólásra nyitotta volna a száját, mikor a szemközti fal szétnyit. Egy liftet rejtett maga mögött, és a három ember beszállt.

 - Doris. Az elsőre - mondta a férfi dallamos hanglejtéssel.

 - Jó napot Doktor Fisk. Máris. - szólalt meg egy női hang, s a lift elindult felfelé. Közben kellemes zene játszódott a lift tetején levő hangszórókból. Gabriel egészen elkalandozott tőle, mikor megálltak. Kicsit kellemetlen érzés volt a fiatal fiú számára.

Kiléptek a következő folyosóra. Ez is ugyanolyan fehér volt, mint az összes többi, de mégis valamivel kellemesebb volt a légköre, a falra kifüggesztett képektől.

 - Miért ilyen fehér minden?

 - A Labor részt így különítettük el a többitől. Az itt gyógyuló betegek ebből tudják, hová nem mehetnek. - felelete csilingelő hangon a hölgy.

 - Betegek?

 - Igen. Tudod Gabriel, ide azok a mutánsok kerülnek, akik képességeik, vagy egyéb tényező miatt veszélyessé váltak. A szervezetünk teljesen mértékben védett a külső behatolásoktól, és titkos is. - felelte Fisk megigazítva köpenye gallérját. Ekkor megálltak egy ablaknál. Gabriel kíváncsian nézett be, s meglátta Arisát.

 - A lány kicsit zavart volt mikor magához tért, de már jobban van. Helga - ekkor a férfi, asszisztensére, a hölgyre nézett - Lefürdette a lányt, majd átöltöztette. A fejébe épített chipet pedig eltávolítottuk.

Gabriel nyugodtan felsóhajtott.

 - Ám következményekkel járt. A szerkezet olyan feladatokat is ellátott, mint például Arisa beszédkészségének kialakítása. Ez által még az agymosás után is tudott kommunikálni, igaz zavartan, de az alapszavakat már ismerte. Ám most… a lány elfelejtette azokat a szavakat, amiket a chip által tudott. - Viszont…

A doktor megnyugtatóan rámosolyodott az ijedt arcú Gabrielre. - Pár nap alatt meg tudjuk tanítani rá a lányt.

Gabriel a férfira, majd újra az üveg ablak felé nézett. - Az ki…? - meglátott egy idegen nőt a lánnyal szemben ülni.

 - Az egyik orvosunk. Megvizsgálja a lányt.

 - Értem - mondta Gabriel. - És ő minket most…

 - Nem, nem látnak minket. Így nem is tudjuk megzavarni őket. Arisa elég jól halad, nem is volt vele semmi probléma. Amióta az a chip kikerült belőle sokkalta nyugodtabb… valószínűleg a tudata mélyén érezte az ott létét. - mondta a férfi, majd a nőre nézett. - Kérlek, vezesd körbe Gabrielt. - mondta. - hátha mégis csatlakozna.

 - Azt nem hinném - mondta a fiú.

 - Minden esetre, nézz körbe.

Gabriel bólintott, majd elbicegett a nővel az oldalán.

 - Rendben Arisa. Kiteszek eléd pár képet... -mosolygott a szőke hajú, köpenyes nő, majd öt, különféle pacát, ábrázoló képet rakott az asztalára. - Mond, meg kérlek, ha erre mutatok… - a legszélső kép szélére helyezte mutató ujját. Azon megcsillant aranyozott gyűrűje - … mit látsz?

 - Egy…

Arisa egy jó szót keresett az agyában - Egy... Fekete… foltot… - nyögte ki végül.

A nő kedvesen a lányra mosolyodott.

 - Ne a reá… ne a valóságos képét lásd. Hanem, hogy te mit képzelnél a helyében. Úgy értem, hogy szerinted, ez mire hasonlít, a fejedben levő dolgok közül.

 - Vértócsára - mondta Arisa komoran - Ennek mi értelme? - felnézett a nőre.

 - A képzeleted fejleszti. Gondolj bele, milyen unalmas lenne a világ, ha nem lenne képzelet!

 - Un-nalmas? Mit jelent a szó?

 - Azt, hogy nem érdekes. - magyarázta élénken a nő. Arisa elfordította a fejét. Ekkor kinyílt az ajtó, és doktor Fisk lépett be. Komor tekintetekkel bámulta meg az orvosnőt, aki azonnal összepakolt, felállt, és kiment. A férfi most Arisa felé fordult.

Thomas otthona eléggé ramaty állapotba került. A vázák összetörten hevertek a padlón, a szekrényke többsége egymás hegyén, hátán feküdt, tartalmuk, pedig szétszóródtak a földön. A fal sem úszta meg horpadások nélkül, és a konyhaajtónak is már csak a fele volt meg.

A hát tulajdonosa volt a legramatyabb állapotban. Teste több sebből vérzett, egyik szeme alatt egy lila folt éktelenkedett, és a kád (miben ült), víz színe a vér színével keveredett.

 - Arisha - zengte kezeibe temetve arcát. - Könyörgöm, gyere, issza! Vissza akarlak kapni! - elkezdett maga előtt kapálózni, majd megpróbálta megölelni a levegőt, de csak orra bukott. Lassan emelte ki fejét a fürdővízből, majd kimászott a kádból, és elterülve a padlón a hátára fordult. - Én ezt nem bírom.

Thomas maga elé emelte kezeit, amik remegtek. Számára minden Arisa nélkül eltöltött perc maga volt a kín. Nem bírta, se ő, se a másik énje.

 - Hozd vissza ostoba!

 - Hagyj békén! - kiabált a fiú a semmibe, majd két lábra küzdötte magát, és kilépett a fürdőből. Körbenézve a folyosón elindult egy irányba. Iszonyat nehéz volt számára a járás, mert minden forgott körülötte. De valahogy mégis eljutott a bejárati ajtóig. Már ment is volna ki, de akkor leesett neki, hogy meztelenül még se teheti. Kedvetlenül fordult hát meg, és keresett pár normálisnak mondható ruhát, abban az ordenáré nagy kuplerájban, ami őt fogadta. De... Most az volt a legkisebb gondja, hogy összepakoljon-e, vagy sem...

A férfi odalépett Arisa mellé, majd felhúzta őt a székről. A lány teste megfeszült a kéz fogságában, majd a lány leszegte fejét, és korházi hálóingét, kezdte bámulni. Kicsit nagy volt rá.

 - Doris, az ablakok. - ekkor Arisa látta, ahogy elsötétülnek az üvegek. Villany gyúlt a kicsiny helyiségben. A férfi felkapta a remegő fiatalt az ölében, majd a falból kijövő ágyra rakta a lányt, s odahúzva egy széket leült mellé.

 - Mit akar? - kérdezte rémülten Arisa.

 A férfi nem válaszolt, csak egy tollat húzott elő a zsebéből, majd a jegyzetfüzetét is elővette másik zsebéből. Ekkor a fényviszonyok megváltoztak. Arisa félhomályba került, míg a férfi jobban meg lett világítva. Gondolom azért, hogy lássa mit ír.

 - Mire gondolsz? - kérdezte a férfi. Arisa egy ideig gondolkozott, majd egy számára igen fura választ nyögött ki:

 - A nevelőapámra.

 - Miért? - lepődött meg Dr. Fisk - Ő nem jó ember.

 - Is... meri? - ült fel Arisa meglepetten.

 - A féltestvérem.

Gabriel, és Helga a tágas ebédlőben foglaltak végül helyet, a megannyi dolgozó közt. A fiú a mögötte levő falnak dőlt székével, míg Helga vele szemben foglalva helyet, előpakolta az aktáit. És egy kis kép is előkerült. Egy fiatal, narancs hajú nőről.

 - Ez ki? - mutatott rá a kíváncsi Gabriel, mire a nő kapkodva eltette a képet. Szerencséjére, a rajta levő szöveget nem vette észre a fiú.

 - Milyen ügyetlen is vagyok - mondta elpakolása közben - Ő egy barátom, de nem szereti, ha más látja ezt a képet. Ahogy ő mondaná: Rossz napomban fotózott le az a kancsal fotós - mondta a végén elmosolyodva a nő.

 - Értem - bólogatott hevesen Gabriel

 - Jaj... Hozom az ebédet - mondta váratlanul Helga, majd felpattant. Gabriel egyedül maradt az aktákkal. Ekkor egy szemet szúrt neki. Annyi volt ráírva Hadsun. Ettől, pedig elkapta a kíváncsiság. Elvette, és belelapozott.

Thomas odakint ül a parkban egy padon, és bambult maga elé. Sötét volt, mitől a fiú szemeire álmosság nehezedett. De mégis éber volt. Nem tudott volna aludni, nem lett volna ereje hozzá. Csak ült, és kedvtelenül bambult maga elé. Majd váratlanul felállt.

 - Elegem van - sziszegte.

Gabriel riadtan dobta el a kezében tartott aktát. Még kinyitni se volt ideje, mert telefonja megcsörrent a zsebében. Szinte frászt kapott tőle, de gyorsan előkotorta. Majd beleszólt. A hívó fél hangja zaklatott volt, amitől a fiú nagyon megrémült. Pár perc, és már távozott is, az aktákat, és az épp visszaérő orvosnőt magára hagyva.

A sötétség fátyla hullt a fákra, korom feketébe öltözött a táj. Csend volt. S a szél fuvallatta jeges rémülettel, töltötte meg a levegőt. Majd ahogy kezdett viharossá válni, az öreg játszótér, rozsdás láncú hintáját megmozdította.

      Ekkor Gabriel sétált el az öreg játszótéren. Fülébe mászott az olajozatlan fém csikorgása, s a szél halk fuvallata. Javában dúlt már lelkében a kíváncsiság, és a félelem egy különös keveréke, s tudni akarta Thomas miért hívta. Igen fura volt számára, hogy pont egy ilyen, kivilágítatlan helyen akar vele találkozni a fiú, de Gabrielnek, és neki sem volt oka félnie a vak sötétben. Vagy igen?

Gabe váratlanul hanyatlott a földre. A mankó, ami segítette a járásban messzire repült tőle. Odalent felhördült, könyökébe, s bordáiba erős fájdalom hasított. És igen kellemetlen pózban volt, így, térdein, és könyökein támaszkodva.

 - Támadj csak meg!

Valaki teljesen a földre nyomta a fiút, a hasára. Majd annak derekára ülve ráhajolt a hátára, kezeit szétfeszítve. - Azzal csak szegény Thomasnak ártanál.

Arcán győzedelmes vigyor ült ki. Látszott Thomason, hogy nem önmaga. Főleg, összeszűkített tekintete csillogásából.

 - Mit akarsz? - sziszegte Gabriel fogait erősen összeszorítva. Azért Thomas átlagon felüli testi ereje nem tett jót, se a hátának, se a lefogott kezeinek. Plusz már így is eléggé előnytelen helyzetben volt sérülései miatt.

 - Hogy mit akarok? Komolyan kérded?

A fiú felült, elengedve Gabriel fogságba ejtett karjait. Cserébe viszont, olyat rávágott annak hátára, hogy az felüvöltött a fájdalomtól. - Elvetted tőlem Arishát! - újabb ütés mért Gabrielre, majd a dühös Thomas felállt róla. Ekkorra már szikráztak a szemei a dühtől.

 - Ostobaság

Gabriel zihálva ült fel. - Ha akarnám, se vehetném el!

 - Micsoda barom! - nevette el magát a fiú - Szánalmas vagy - vigyorgott rajta.

 - Mondod te, mi?

Ekkor Thomas a karjához kapott, s hátrébb lépett. - Nehogy azt hidd, félek tőletek!

Gabriel szemei fenyegetően megvillantak.

 - Mekkora a pofád! De ha valami baj van… Megölnéd a saját húgodat is - nevetett a fiú, Gabriel döbbent arcán. A következő pillanatban viszont már a havat nyelte. Ugyanis Gabriel szépen belenyomta a fiú fejét a földbe.

 - Ehhez neked semmi közöd - hörögte - SEMMI!

Thomas felállt, s megnyalta vérző száját. Bambulós helyzetbe kerültek, s egy ideig nem mozdultak. Majd egymásnak estek. Thomas eleinte lényegesen gyorsabb volt, mint Gabriel. Egyik legemlékezetesebb húzása az volt, hogy egy hátra szaltó kíséretében álkapcson rúgta Gabet. Ekkor történt, hogy a fiú felkapva a vizet egy istenes gyomrossal ajándékozta meg Thomast. Az kissé összegörnyedt, majd felütött öklével. Gabriel ettől hátrébb ugrott. Majd dühödten beletérdelt a fiú arcába, így földre lökve azt. Thomas egy pillanatra mintha magához tért volna, majd újult erővel ütött vissza Gabrielnek. A fiú keservesen felüvöltött, majd a fenekére esett, bal síp csontjához kapva. - Te rohadt csaló! - érezte, ahogy eltörik pár csontja, sőt, még talán halotta is. De számára most nem ez volt a lényeg, hanem a fájdalom, ami szinte elvette az eszét.

 - Ki mondta, hogy az életben van igazság! - nevetett fel Thomas, majd, hogy nyomatékosítsa hirtelen jött ellenszenvét, Gabriel felé rúgott. Ám az elkapta a lábát, és kirántotta a fiú egyensúlyából. Most már ő is a földön volt.  - Képességek nélkül már nem megy neked! - nevetett a fiú, s mintha meg se kottyant volna az esés ugrott fel. Majd a mögötte levő padból kitört egy darabot. Így már fegyvere is volt: Egy kb. 20 cm-es fémrúd. Ezzel indult meg a meglepett Gabriel felé. De mielőtt odacsaphatott volna elé, a rúd porként a földre hullott. Majd Gabriel öklét kapta az arcába. Thomas teste vett egy 180°os fordulatot, majd négykézlábra került a fiú. Ekkor fel rúgott, de Gabe idejében kitért, és ő támadott. Ezúttal azonban Thomas tért el a fiú csapásának útjából, így az csak a földre tudott rávágni. Erre Gabriel összeesett, de Thomas újabb támadásától ki tudott térni. Félregurulva.

 - Elég volt Thomas, az nem te vagy! Ez nem te vagy! - kiabálta Gabriel, mire a fiú egy pillanatra megállt.