Hatalmas égzengés rázta fel az alvó állatokat. Villámok fényjátéka világította meg a sötét, felhős eget. A betonon tócsák, a föld lucskossá, sarassá vált. Esett.

Arisa futott a viharban, az út közepén, gyorsan szedve lábait. Betévedt egy kis parkba, s lassítva lépteit odasétált a távolban meglátott hintához, majd beleült, s kezeibe temetve arcát, szipogott. A történtek jártak a fejében:

Veszekedés hangja verte fel a nappali táj nyugalmát. Az utcán sétáló emberek, meg, meg álltak a hangokra, mik Thomas lakásából szűrődtek ki.

 - Miért nem szóltál?!

Zengte Arisa dühösen. Szemei csak úgy szikráztak haragtól, már a 2. kezébe akadó poharat vágta Thomashoz. Az azonban megpróbált nyugalmat erőltetni magára, és inkább az asztalra vágott, s nem Arisára. Szerencséje volt a csajnak, mert Thomas ütésétől, az említett tárgy, darabokra tört. Mi lett volna Arisával, ha őt találja el?

 - Látod mit csináltam miattad?!

 - Ezért volt az a nagy kedvesség mi?! Elmondhattad volna, hogy idejön...!

Eltelt már majdnem egy hét, mikor Arisa megtudta. A nevelőapja tudja, hol van.

 - Ő nevelt fel téged!

 - Miféle ne-ve-lést kaptam én?! Gonosz vaaagy! - ekkor elcsattant az első pofon. Arisa a falnak esett, de talpon maradt.

 - Ki is dobhattalak volna, de nem tettem! - vágta bele öklét a falba Thomas, mire az megrepedt alatta. Arisa nyelt egyet, majd összeszedte erejét.

 - De nem tetted. Inkább… bántottál... - suttogta a lány vérmesen. Thomas elfordult. A következő pofon akkorára sikeredett, hogy Arisa elhasalt a padlón.

Arisa kiugrott a hintából, majd háta mögé nézett. Két sötétsége burkolózó alakot látott meg, majd a nevét halotta. Nem akart még egyszer találkozni vele, ezért futott tovább.

Odafent ült a padlásszobában, és sírt. Thomas bezárta őt oda. Maga se tudta, miért.

 - Gyűlöllek! - kiabálta keserűen Arisa, sajnálkozóan bámulva bekötözött csuklóját. Már gyógyuló félben volt.

     Váratlanul Thomas nyitott be tálcával a kezében. Feje be volt kötözve, innen látszik, Arisa megvédte magát veszekedésük alkalmakor.

     A lány most inkább felhúzódott ágya végében, a fiú, pedig lerakta elé a tálcát, és törökülésben leült a földre. Arisát nézte, várta, hogy végre egyen. Ehelyett valami más, egészen érdekes történt. Arisa röppályára állította a tányért, ami egyenesen Thomas képébe landolt. - Minek etetsz, ha úgy is kiveritek belőlem?!

Thomas letörölte arcát, ami látványosan eltorzult. Megragadta Arisa haját, és úgy rántotta fel. Ez még semmi. Térdét meglendítette, és olyan szinten, gyomron rúgta a lányt, hogy az majdnem felhányta a gyomorsavját a földre.

 - Már nem lesz mit kiverni belőled cica! - nevetett fel örült hangon a fiú, s a következő ütés a lány vállába hagyott egy mély nyomot.

Hirtelen Arisa megcsúszott, s lefejelte az előtte levő pad támláját. A lány felüvöltött, majd örült sírásba kezdve vergődött a földön, az orrára tapasztva tenyereit. Ám viszonylag hamar sikerült felednie a fájdalmat, és felgyülemlő dühében két kézzel a padra vágott. Ekkor Újra felüvöltött, és visszaesett a sárba.

Neki vágódott a könyvespolcnak, s a földre esett. És pár könyv rá. A következő pillanatban újra a levegőben volt a teste. Ezúttal az egyik kisszekrénynek csapódott. Arisa felnyögött, majd oldalát ölelve legörnyedt a földre. De Thomas nem kegyelmezett. Felkapta a lányt a vállára, majd kiment vele a hátsókertbe, és levágta a hóba. Délelőtt volt, senki sem láthatta meg őket.

 - Te cafka! - vágta le a következő pofont. Arisa készült kifeküdni a hóba, de a fiú elkapta ruhája grabancát, és két lábra rántva, nekilökte egy fának. Arisa felnyögött, lábait keresztbe dobta, majd lassan lefelé kezdett csúszni. Ám nem úszta meg ennyivel. - Egész héten miattad rohangáltam... - húzott be a lánynak Thomas -...és te ÍGY adsz hálát... - most gyomron csapta -...DE... - kigáncsolta a lány, majd felrántva a földről belelökte a fára felszerelt hintaágyra. -... Most ÚGY megnevellek -előkapott a zsebéből egy kötelet -... Hogy soha többé nem mersz ÍGY beszélni VELEM! - sziszegte, miközben hátrakötötte Arisa kezeit. A lány síró hangon vette a levegőt, majd:

 - Inkább megdöglöm! Gyűlöllek téged!

Thomast nem érdekelte a csaj síralma. Feldobta őt a vállára, majd a már holt kutyája elavult óljánál lerakta a földre. Kioldozta a lány kezeit. - Szeretnéd, ha kikötnélek ide?

Arisa nemlegesen megrázta a fejét. - Akkor mit kell mondani?

 - Bocsánat...?

 - Okos vagy te... - Borzolta meg a haját mosolyogva. - Okos vagy Parázs. - puszilta arcon a didergő lányt.

 - Nahát, nahát!

Amzi felugrott a bokájába hatoló erős fájdalomra. Úgy nyüszített, mint egy kölyökkutya, kinek a farkára léptek. Egy alak lépett elő a sötétből. Szürke farmert hordott, s bolyhos, vörös, galléros pulóvert, azon egy szétnyitott bőrdzseki figyelt. Lábain, pedig az ilyen időben jól bevált bakancs. Magas fazon volt, bőre nem volt se halvány, se sötét. Olyan átlagos. Arcán látszott, hogy már 30as 40es éveiben jár, barna haja kissé csatakos volt, szája mosolyra húzódott. Sandán a csajszira mosolyodott, majd újratöltve fegyverét átkarolta a lányt.

 - Nyugodj meg. - mondta mosolyogva. Arisa nyelt egyet, majd megmarkolta az ölelő kart, de ugyan mit ért vele? - Milyen állapotban vagy te?

 - Nem akarok visszamenni! - feszült meg a lány, félelemtől izgatott teste.

 - Csiiit - suttogta a férfi, majd felkapva vállára a tehetetlen lány, és a nem messze álló kocsijához cipelte.

 - Fázok - mondta Arisa a hóban feküdve. Alig volt már rajta valami ruha, Thomas pedig két kézzel karolta át őt. Ő is feküdt. Meghallva Arisa szavait felhúzta őt a hóból, s ölében bevitte a házba. A lány az út közben elszenderedett, s csak arra ébredt fel, hogy Thomas belökte őt a forró zuhany alá. Arisa nekidőlt a falnak. Nem kellemes átfagyott testtel a forró víz alá kerülni.

 - Siess, apád mindjárt itt van - mondta a fiú

 - Várj... - szólt Arisa a kimenő Thomasnak. - Miért... Jön? - nyögte zaklatottan.

 - Miattad kicsim - válaszolt a fiú, s kiment. A nappaliban leült a kanapéra, és felhúzta a lábait.

 - "Nagyon félek, hogy elbassza..." - gondolta - "...hisz nem is tudja, miért jön a Doktor. De.. Lehet, hogy végre meg tanult normálisan viselkedni..." - táplált a lelkében hiú reményeket.

Arisa teste gyorsan megszokta a meleget. A lány nem túl kapkodva, de sietve tisztálkodott. Azonban egyszer csak megállt. A teste, az arca... Sebes. Állapította meg hirtelen. Letéve a kezében levő szappant, elzárta a csapot, s kilépett a zuhanyból. Egyből a mosdó feletti tükörbe nézett. Arcán tényleg csúnya sebek voltak, de nem sok.

Arisa inkább elfordította tekintetét, s ekkor megállapította: nincs bent törülköző. S ezért félve lépett ki a fürdőből, pucéran.

A katonaférfi előszedett szekrényéből egy zöld-fekete kockás pokrócot, s a fotelban ülő, remegő Arisára terítette. A lány nem érette. Először lelövi, aztán melengeti?!

 - Miértbánt…?!

 - Mert elrohantál volna.. Nem vagyok hülye, már bocs! - mondta - különben már kivettem a golyót... 5 hétnél tovább nem fájhat! - somolygott.

 - Kösz - nyögött fel Amzi. A férfi fejéhez csapott.

 - Végre - fordult a nyíló ajtó felé.

 - Arisha!

A lány szívében megállt az ütő, s már csak arra eszmélt fel, hogy Thomas karjaiban van. Nem tudott semmit se mondani hirtelen, hisz ő el akart menekülni előle! Thomas azonban örült, hogy megvan a lány. De a nagy öröme gyorsan elhalt.

 - Oké, vége a mókának... - tapsolt kettőt a katona - Hacsak nem akartok Doki bá. kezelésére járni! - vigyorodott el, majd folytatta - Mindjárt itt van - közben órájára nézett.

 - Kösz, Joey, hogy megtaláltad.

Thomas hálálkodás közben, felkapta a ledöbbent Arisát a kezébe. Az nem értett semmit.

 - Doki bá...?

 - Derrick…

Arisa, amint, hogy ezt meghallotta, belekapaszkodott a fiú ruhájába. Felfogta miről is, van szó.

 - Kifelé Thom, mert kirúglak... - terelte ki a fiút a férfi.

 - Kösz... - ezzel a fiú kilépett a lakás ajtaján.

Már vagy egy órája sétáltak mikor kiértek a parkba, ahol Joey megtalálta Arisát. Thomas letette a lány egy, még némileg jó állapotban levő padra, majd leült mellé. Arisa elaludt, hozzá dőlve Thomashoz. Ő pedig jobban magához ölelte a lány testét. Még mindig esett, és hideg volt. A lányt csak a pokróc védte meg, amit magukkal hoztak, és a Thomas kabátja, amit a fiú adott rá az út felénél. Időközben meg is bánta volna, ha nem megbántott szerelméről lenne szó, mert a vacak kabátja alatt, csak egy póló volt. (Igaz Thomas jól bírta a hideged, de most túl rosszul volt)

     Thomast megszédítette a fagy, és végül. Álomba szenderült.

Az egyik fába belecsapott a villám. Erre ébredt fel csak. Lihegve nézett körbe, hirtelen nem tudta hol van. Ám ekkor meglátta:

Arisa nincs itt.

Thomas zihálva az indulattól ugrott fel, az otthagyott kabátját kezébe kapva. Üvölteni kezdte szerelme nevét, s mikor egy újabb villám tett csapott be, léptei gyorsabbá váltak. Ám egy rossz lépés következtében olyan szerencsétlenül esett, hogy beverte a fejét egy kőbe.

     Elájult.

- Ez gyönyörű! - ámult Arisa új ruhái láttán. A meleg, zöld szabadidő felső, s a hozzátartozó szürke nadrág nagyon illet a lány alakjához. Szinte felvette annak formáját. Thomas csak csendben mosolygott majd átölelte a lányt.- Nem tudom, mit mondjak... - suttogta megszeppenve a fiatal.

 - Semmit! - mondta a fiú - És tudod mit beszéltünk meg... - kezdett bele

 - Én nem...

Arisa mondatát a csengő monoton hangja szakította félbe. A lány megrettent, vadul megmarkolta a fiú karját, s ingujjába kapaszkodva húzta meg azt. Végül… Kezeivel teljes mértékben Thomas karjába kapaszkodott, magához ölelve azt. – Inkább ronts meg még egyszer.

     Thomas fintorogva elrántotta rabul ejtett kezét, majd elindult az ajtó felé, de Arisa a földre térdelve belekapaszkodott a lábaiba.- Kérlek! – szinte üvöltött.

A konyhába… MOST! – mutatott a konyhaajtóra a fiú, mire Arisa megsemmisülten vette tudomásul a parancsot.

Thomas érezte, hogy valaki felhúzza őt a földről, majd szerelme hangját halotta.

 - Jól vagy? – kérdezte a lány, miközben megfeszített erővel húzta két lábra a fiút. Az, aminthogy sikeresen megállt a saját lábain, indulatosan kapta el a lány derekát, és magához rántotta. Arisa erre két kezét a fiú mellkasához tapasztotta, és ütni kezdte, rémülten, dühkönnyekkel a szemeiben, de megnyugodott, aminthogy, Thomas kezével, fejét hozzányomta a mellkasához.

 - ENGEDJ EL! – sikította hirtelen a lány, s szabadulva a lazuló szorításból, futni akart, de Thomas gyorsabb volt. Elkapta Arisa csuklóját, és visszarántotta, majd egy közeli padra lökte a lányt. Az felnyüszítve kezeit arca elé kapta. Ekkor nagy meglepetés érte. Thomas letérdelt elé, majd átölelve Arisa lábait ezt mondta:

  - Bocsáss meg Arisha! – hangjából hallani lehetett:

       Visszafolytja a sírást.

 - Mi?

Arisa nem tudta eldönteni, hogy agysérülést szenvedett-e, vagy csak szimplán megsüketült. – Tho…

 - Szeretlek érted? – emelte a lányra a tekintetét, majd elengedte őt, és saját hajába marva legörnyedt a földre. – Nem bírom ki.. Menj el! Légy szabad, boldog, nélkülem! Éld az életed! – susogta. Arisa meglepve nézett rá, majd lassan lemászott a padról leguggolva a fiú elé.

 - Én… - kezdett bele, majd megfogta a fiú vállát. Az véletlenül, (hisz el akarta lökni a lány kezeit) pofon csapta Arisát. A lány megdermedt, Thomas pedig felugrott, majd a fenekére esett. Arisa felnézett rá, lassan közelebb kúszott a fiúhoz, majd odabújt hozzá, átölelve annak testét. Ott ültek, a lucskos földön, átázva, egymást ölelve, és szinte remegve a hidegtől, mikor egy kedves hang ütötte meg a fülüket.

 - Tubicák fel fogtok fázni!

Egy újabb fiú jelent meg a színen. Magas volt, majdnem 196 cm, kedvesen mosolygott, melegséget sugárzó barna szemei csak úgy ragyogtak. Haja színe sötétbarna, de elöl pár tincse szőkén rikított, s bár felkötve hordta, a szőke tincsek, s néhány barna, finoman szemei elé omoltak. Teste fiatalos volt, nem volt izmos, inkább szolid, mit kék farmert, lila pólót, és fekete kapucnis kardigánt védett a hidegtől.

 - Eltelt egy hét – mondta vádlón Thomas.

 - A főnököm nem engedett – szegte le a fejét a fiú, majd sandán Arisára nézett. A lány felnézett rá, az idegenre, közben szorosabban bújt Thomashoz. Félt.

Withman unottan kopogott az asztal sarkán, mellette, pedig Arisa forgatta a fejét, de úgy, hogy ha körte lenne, már rég kicsavarodott volna a nyakából. A férfi kezdte unni a lány viselkedését, de egyenlőre nem szólt, csak szemeit villantotta rá Arisára, aki vette az adást. Abbahagyta a forgolódás. Fel akart állni, s elmenni, mikor a lengőajtón belépett a konyhába Thomas. Szinte már művészien egyensúlyozott a kezében levő tányérokkal, s félszemmel, félig felé fordulva, Arisára nézett.

 - Ülj már el! – rivvalt rá váratlanul Withman a lányra, mire Arisa, megadóan visszahuppant a helyére. Közben asztal alatt, megmarkolta kezeivel széke ülőtámláját. Váratlan harag öntötte el agyát. Az engedelmességével harcolt, bitorolni akarta Arisa testét, vezérelni, irányítani. A lány nem tudta mit tegyen. Végül felállt. Szemeiben izzott a harag tüze, haja szikrázott. Ölni akart, a vele szembeülő ember vérét akarta ízlelni. Elfogta a harag, kezei görcsberándultak, s teste megfeszült.

Withman csak egy vállrándítással tovább cigizett. Nem igen félt a lánytól, főleg, mert voltak már ilyen kirohanásai. Ám váratlanul Thomas eldobta kezéből a tányérokat, mik hangos csörömpöléssel hullottak ezer darabra. Néma csend lett, csak az izzó szemű Arisa fújtató lihegését lehetett hallani. Az asztalra támaszkodva nézett nevelőapja szemeibe, aki igencsak meglepődött. Egy konyhakés meredt ki a tölgyfaasztalból, pont ott, ahol két másodperce még a férfi keze volt. Arisa ledermedt. A tekintetek rá meredtek. Thomas ledöbbent, szóhoz sem jutott, míg Withman a kés felé nyúlt, és rövidtávon a lány felé vágta. Szemei szikráztak a haragtól, szája viccsorra húzódott, és kezei ökölbe szorultak. Arisában megfagyott a vér, és egy pillanat alatt inába szállt a bátorsága. A nevelőapja cselekedetei, pedig mindvégig tök váratlanul érték őt. A lány először a falban kötött ki, majd kirepült a konyhából, a földön kiterülve. Innentől fogva, a félelemtől kissé megzavarodott lány, már ösztönösen próbált védekezni, de mivel ez nagyon bénára sikeredett, ezért a nagy B tervet választotta. Elmenekült a házból, amint alkalma nyílt rá. A félelem, mely újra elfoglalta lelkét, úgy hajtotta minél messzebb az otthontól, a szerelmétől, hogy a lányt már azt se érdekelte, ha ez lesz utolsó épp elméjű cselekedete az életében.