Egy ipari gyárkémény se tudott volna annyi füstöt kiokádni magából amennyit lánc-dohányos anyám termelt egy-egy alkalommal. Egész szabadsága alatt mást sem csinált csak a konyhában bagózott, vagy épp lement a kisközértbe újabb doboz cigarettáért. Nem is hibáztatom szegény, mostanában valahogy nem akarnak működni a dolgok ebben a háztartásban. Apám késő éjfélig húzta az igát éhbérért, ő meg betegszabadságon volt. És mondhattam neki, hogy ne cigizz, mert csak rosszabb lesz a tüdőd, ő nem hallgatott rám. Talán ez is egy ok volt, hogy leléptem otthonról: nem bírtam nézni, ahogy lesüllyed olyan mélységekbe, ahonnét már nem tudjuk visszahozni.

     Azóta már több 100 kilométerre jutottam el abból a kis porfészekből, ahol laktam. Szinte állandóan utaztam, ahogy most is, egy rozoga buszon (ahol irdatlan büdös volt) evett a fene, és azt vártam, hogy találjak már valami értelmet ebben az összekuszálódott életemben, de ahelyett, hogy megállapodtam volna valahol, csak menetem, amíg volt rá pénzem.