-„I never knew a girl who dance like this…”

-Ez az! Pörögjünk egy kicsit!- kiáltottam, és kiugrottam az ágyból. Rahne szénaboglya fejjel bújt elő a takarója mélyéről.

-Téged meg mi lelt?- kérdezte álomittas hangon.

-Semmi, csak ez a szám mindig felpörget!- mondtam, és ránéztem az órámra: 7:02.

-Mennyi az idő?- kérdezte Rahne, miután kimászott az ágyból.

-7:02.

-Na ne! Siess, mert aztán bajban leszel!

Néztem rá, mint borjú az új kapura, hogy mégis, mi a túróról beszél, de aztán rájöttem…

Ezen a reggelen megtapasztaltam, hogy mi az az igazi rohanás és kapkodás. Mindenki egyszerre akart bejutni a fürdőbe, a reggeli vészesen gyorsan fogyott (úgy, hogy nekem nem is jutott, csak egy szelet, száraz pirítós) és hirtelenjében a cuccaimat sem találtam.

Végül aztán nagy nehezen elindultunk: gyalog, hogy megfigyeljem az utat az intézettől a suliig. Négyesben mentünk: Rahne, Ray, Roberto és én. Rahne elmesélte Robertonak töviről-hegyire az előző napi edzést, amin mindketten nagyot nevettek. Ray megint bevágta a durcát, én meg ördögien vigyorogtam.

A suliban négyen négyfelé váltunk. Nekem kémia volt az első órám… Próbáltam figyelni az anyagra, de egyszerűen nem tudtam fel fogni az anyagot. Elhatároztam, hogy délután megkérdezem Mr. McCoy-t, nem segítene-e a leckémben.

Ebédszünetben…

-Tényleg, Cunami, és milyen itt a Bayville gimiben?- kérdezte Amara. Öten ültünk egy asztalnál: Amara, Jubilee, Rahne, Bobby és én.

-Egész jó, de az fix, hogy Mr. McCoy-nak korrepetálnia kell majd kémiából. Tök hülye vagyok hozzá!

-Ez már normális! Mióta elment majdnem mindenkinek romlottak a jegyei! A mostani tanár egy zsarnok!- fakadt ki Jubilee. Úgy néz ki nem csak én vagyok gyökér.

-Hát, ja, vettem észre. Nah, mindegy. Most viszont megyek mert tesim lesz. Sziasztok!

-Bye!

Hááát… a tesiről inkább ne beszéljünk. Az öltözőben percekig csak levegő után kapkodtam, és azt hittem kiköpöm a tüdőmet, de mikor bejutottam a zuhany alá, azt hittem a mennyekben járok! Azonnal feltöltődtem!

Hazafele úton…

Haza hármasban mentünk, mert Napfoltnak bent kellett maradnia valami büntetésért…hihi. Igaz, hogy röhejes volt, hogy benn maradt, azért én mégis hiányoltam a társaságból… Egy ideig még dumáltunk, de aztán csend lett. Épp azzal szórakoztam, hogy a mutatóujjamon hol megjelentettem, hol eltüntettem egy babszemnyi nagyságú vízcseppet, mikor Elektro érdeklődve fordult felém.

-Mit csinálsz?

Csibészes mosoly futott végig az arcomon…

-Tudod, pont azon gondolkodtam, hogy rád pöccintsem-e vagy sem ezt a vízcseppet. Szerinted?- fordultam Farkaslány felé a kérdéssel. Az arcáról le lehetett olvasni, hogy belül majd megpukkad a nevetéstől, de mikor Ray rákezdte, hogy „Rám ne merd dobni, mert ebből a kis cseppből lesz egy nagy adag víz!” és stb., akkor kitört belőle a nevetés, amihez én csatlakoztam. Elektro értetlenül nézett ránk, de mikor leesett neki, hogy eszem ágában sincs összevizezni, ő is nevetni, vagyis inkább röhögni kezdett. Az Intézet épülete előtt Jeannel és Kittyvel futottunk össze.

-Mi olyan nagyon mulatságos?- kérdezte Jean, mert még akkor is úgy vigyorogtunk, mint a vadalmák.

-Semmi, semmi.- mondtuk, de azóta már biztos megosztotta Kittyvel, mert tuti, hogy turkált a gondolatainkban. A házban aztán elváltunk Raytől, és mentünk leckét írni. Nagyon későn feküdtem le aludni, mert délután edzésen vettem részt, Mr.McCoy is segített a kémia leckémben, ami elég sokáig elhúzódott, lévén, hogy semmit nem értettem belőle, és még utána hátra volt a többi lecke is…