-Rina, jól vagy? Sápadtnak tűnsz!- jegyezte meg Haylie. Ő a legjobb barátnőm, és sokszor csupa aggódás. De azért lehet szeretni.

-Persze, jól vagyok. Csak izgulok a fizika doli miatt. Tudod, ma osztják ki!- hazudtam. Nem a dolgozat miatt izgultam. Fájt a fejem, és forgott velem a világ.

-Gyere menjünk, mielőtt még becsöngetnek.

Az osztályba belépő tanár arcáról le lehetett olvasni, hogy megint elszúrtuk.

-Megint hoztátok a formátokat. Kritikán aluli teljesítmény.- jegyezte meg.

Kiosztotta… Szuper, megint kettest kaptam. Lőttek a hétvégi bulinak… plusz még otthon is ki fognak nyírni.

Óra után…

-Hányas lett Haylie?

-Négyes! Érted? Négyes! Az év legjobb jegye!- örvendezett.

-Király…legalább majd el tudod mesélni Chris buliját.

-Jaj, ne légy már ilyen búval-bélelt! Ez csak egy buli. Ha akarod, nem megyek el.

-Dehogynem! El fogsz menni.- válaszoltam, de hirtelen megszédültem.

-Hé, jól érzed magad?

-Persze, persze, de most már haza kell mennem. Szia!

-Csáó!

Otthon a sejtésem beigazolódott…se buli, se haverok. Szobafogságot kaptam, és a hülye bátyám már megint szivatott… Olyan mérges voltam délután, hogy fel-le csörtettem a házban és eközben furcsa dolgok történtek. A fürdőben folyni kezdett a víz az összes csapból, és mikor anya mosogatott, arra gondolatomra, hogy fröccsenjen víz az arcába, megtörtént. Megijedtem, és bezárkóztam a szobámba.

További két nap telt így: fejfájással és furcsa jelenségekkel. Aztán szombaton megváltoztak a dolgok.

Szokás szerint Cedric „gyönyörű” hangjára ébredtem (mániája énekelni a zuhany alatt). Felkeltem, megágyaztam, és oda botorkáltam a tükrömhöz. Végig néztem magamon, és sikítottam egy nagyot:

a bal felső karomat egy kék hullám-csík ölelte körbe. Berohantam a fürdőbe, elsodorva anyát.

-Hé, mit képzelsz magadról?- kiabált velem Cedric, miközben egy szál törülközőben igyekezett kifelé.

A mosdóhoz rohantam, és súrolni kezdtem a karom. Fél óráig erőlködtem, sikertelenül. A földre roskadtam, és sírni kezdtem. Anya benyitott, de az ajtóban megtorpant és rémülten nézett rám.

-Kislányom, mi történt veled?

Felálltam, és a tükörbe néztem. Ekkor rázta meg a házat a második sikítás. A tükörben egy kék, hullámzó izét láttam, amiből az én szemeim néztek vissza…  Éreztem az elmúlt napokban, hogy más vagyok mint a többi. És most rájöttem mért: mert mutáns vagyok. Bezárkóztam a szobámba, és sírtam. Senki sem zavart, de néhány órával később apa kopogott a szobám ajtaján.

- Rina, gyere ki. Valaki beszélni szeretne veled.

Egy perces kemény lelki tusa után, úgy döntöttem kimegyek. Követtem apát a konyhába, ahol megtorpantam. Két idegen nézett velem szembe: egy férfi és egy lány.

- Rina, ő itt Charles Xavier, a Xavier Intézetből. Azért jöttek, hogy beszéljenek veled.

Hallottam már a nevét. Ő az igazgatója „annak” a mutáns intézetnek, Bayville-ben.

- Arról…?-kérdeztem félénken.

- Igen, arról. Észleltük, hogy egy új mutáns jelent meg. Te. Azért jöttünk, hogy felajánljuk a segítségünket. Segítenénk,  hogy megtanuld  kontrolálni és használni az erőd.

- De…de én nem akarok mutáns lenni!

- Senki sem akar az lenni. De vannak emberek, akikben kialakul az X-gén. Benned, bennem. Az intézetben megtanuljuk jóra használni az erőnket.

- A Professzor rengeteget segít nekünk.- mondta a lány. Hosszú vörös haja volt. Alig lehetett egy-két évvel idősebb nálam.

- Nem tudok mit mondani. Ha ez igaz, akkor… szeretném megpróbálni.

- Ennek örülök. Ha nem tetszik, bármikor visszajöhetsz.- mondta a Prof., most már mosolyogva.

- Rina, meggondoltad?

- Igen. Szeretném megpróbálni.

2 órával később…

- Sziasztok! Hiányozni fogtok!- búcsúztam.

- Szia! Te is nekünk.- mondták szüleim. Anya majdnem sírva fakadt.

- Szia hugi!

- Ez komolyan te vagy, Cedric?- néztem rá döbbenten.

- Hé, én is tudok komoly lenni! Vigyázz magadra!

- Gyere, indulunk.- szólt Jean, akinek idő közben a nevét is megtudtam.

Gyorsan Bayville-be értünk, mivel a Black Birddel utaztunk. Ahogy beléptem az Intézetbe szorongás futott rajtam végig. Mi lesz, ha nem kedvelnek?- futott át az agyamon. De aztán megnyugodtam…

- Srácok, figyelem! Bemutatom Intézetünk új tanulóját, Rina Kirk-öt.

- Hello! Scott vagyok. Mi a képességed?- kérdezte egy napszemüveges srác.

- Rina irányítja és teremti a vizet.

- Wow, ez király! Én Kurt vagyok, de mindenki csak Árnyáknak hív. Neked van valamilyen neved?

- És mért? Egyébként nincs…- válaszoltam.

- Kurt, mutasd meg az igazi arcod!- mondta a Prof., azzal Kurt megnyomott egy gombot az óráján, és egy kék , szőrös manó jelent meg.

- Jaj, de édes! Mint egy plüssállatka!- kiáltottam fel.

- Rina, ami a nevet illeti, mit szólnál a Cunamihoz?- kérdezte Jean.

- Ez szuper!

- Rahne, gyere ide! A többiek mehetnek.- mondta Xavier. A felszólításra egy két copfos, zöld felsős lány jelent meg.

- Rina, bemutatom a szobatársad Rahne-t.

Rahne barátságosan integett, és mosolygott.

- Rahne megmutatnád az Intézetet Rinának?

- Hát persze Professzor - válaszolta, és elfutottunk.

Rahne megmutatta a szobánkat, a fürdőt, a konyhát, a Danger Roomot, egyszóval mindent. A délután folyamán megismerkedtem pár emberrel: Jégemberrel, Ágyúgolyóval, Árnymacskával, Ciklonnal és sajnos Farkassal is. És Rahne bemutatta Jamie-t, de mások csak Többszörösnek hívják, mint megtudtam. Rahne öccseként szereti Jamie-t és megállapítottam, hogy nagyon aranyos. Szívesen kicserélném Cedriccel. Amikor ezt megosztottam vele, nevetésben tört ki. Rahne-val egy délután alatt a legjobb barátnők lettünk. Aznap este boldogan feküdtem le aludni.