-Hallottam mi történt az iskolában-mondta a prof. aznap délután.

-Ja,hogy arról.Hát igen..szerintem mindenki hallott róla.Vagy látta.És sajnálom.Úgy érzem az én hibám,hogy a mutánsokat most mindenki jobban utála,mint valaha..

-De ez nem a ti hibátok?

-A mienk?Úgy érti,Kitty-é,Kurt-é meg az enyém?Ugyan,professzor,ha nem használjuk az erőnket nincs ez az egész botrány.

-És nagyon sok ember az életét veszíti.

-Igen,de azok az emberek is utálnak minket..mint mindenki más.

-Nem kell foglalkozni velük.Nyugtasson meg téged az,hogy arra használtad az erőd,amire kell.Jóra.És ne érdekeljen,hogy mit mondanak mások.

-Azt hiszem igaza van,professzor-mondtam és felfutottam a szobámba,ugyanis már sejtettem,mit kell tennem.

Ahogy az emeletre értem,rögtön elordítottam magam:

-Kitty,Kurt!Gyertek a szobámba!Van egy tervem!

Én leültem az ágyamra és vártam.Kitty hamarosan befutott a falon és leült az egyik plüss fotelbe,aoháv mindig is szokott,Kurt meg beteleportált egyenesen Rahne ágyára,aki épp edzésen volt.

-Na,srácok!Van egy ötletem!

-Olyan,érjük el,hogy ne utálják a mutánsokat terv?-kérdezte Kitty egy kis örömmel a hangjában.Nyilván még élénken élt benne a délelőtt emléke.

-Pontosan.Figyeljetek....

És elmondtam.

-Nem tudom,Bebe.Több akadálya is van a dolognak szerintem.Első,a professzor kizárt,hogy elengedne minket egyedül Washington-ba.Ha meg mégis,akkor mikor mennénk,hiszen ha a suliból lógunk kirúgnak.A harmadik probléma pedig,ha esetleg a prof. elenged minket és a suliból is sikerül ellógnunk,hogy jutunk el Washington-ba?

-Nem nagy ügy.Először is.A professzornak nem kell megtudnia!Megszökünk!

-Jó,és aztán?

-Na,jó elmondom részletesen,hogy is gondoltam ki ezt az egészet.Ma este mikor mindenki vacsorázik,mi kiszökünk az intézetből..elmegyünk a vasútállomásra.Vonattal elmegyünk New York-ba onnan pedig szintén vonattal Washington-ba.

-Jó kis terv,de nem hiszem,hogy sikerülni fog.

-Dehogynem!Bízzatok bennem!Sikerülni fog!Akkor este találkozunk,mondjuk ugyanitt,jó?

Rendben!De ajánlom,hogy sikerüljön a terved,mert én komolyan nem bírom már sokáig!-mondta Kitty és a falon át távozott.

Én meg reménykedtem benne,hogy a tervem,tényleg sikerülni fog.