Mary Jhonsont sikongatás ébresztette. Kinn a kertben a lakótársai mutáns fogócskát játszottak. Felült az ágyában majd gondolkodóba esett a sikongatások hallgatása közben. Évek óta nem volt saját szobája ahol egyedül lehetett volna és reményei szerint barátai, akikkel megbeszélheti gondjait. Örült, hogy végre kezdenek egyenesbe jönni dolgai. Ahogy így elmélkedett bekopogtatottak hozzá.

 - Szabad. – mondta bátortalanul, de csak ekkor esett le neki igazán, hogy ez a saját szobája.

 - Szia. – köszöntötte Vadóc. – Hogy vagy? Kérsz valamit? Lehetek valamiben a segítség…

 - Jaj Vadóc most állj le, kérlek! – próbálta leállítani őt, aki lesújtott képet vágott.

 - De hát megmentetted az életemet. Nélküled, ki tudja, hol lennék? Szóval a mai nap szolgálatodra állok. – Vadóc szavainak hatására Mary elpirult. Ekkor kiszállt az ágyából Mary majd odament Vadóchoz.

 - Látom, nem lehet visszatartani. Akkor elfogadom segítségedet.

 - Ez a beszéd!. – azzal összecsapták a kezüket.

Fél óra múlva.

Vadóc kopogtatott Mary ajtaján, de nem jött válasz.

 - Mary gyere ki! Mi a baj? Legalább válaszolj! – könyörgött neki

 - Vadóc most úgy érzem, hogy nem megyek le. Nem vagyok éhes.

 - Olyan nincs! Most azonnal gyere ki!

 - Rendben – és már ki is nyitotta az ajtót.

 - Na azért. Egyébként is addig kell ennünk, amíg Kitty ki nem találja, hogy ma ő csinál mindenkinek kaját. – közben elindultak a folyosón a konyha felé.

 - Mert olyan rosszul főz?

 - Hát nem egy mesterszakács.

Mikor beléptek a konyhába az asztalnál Kitty, Ororo, Sam, Ray és Bobby ült. Ororo az újságot olvasta és kávét tartott a kezében. Kitty lekvárral próbálta megkenni a kenyerét, kevés sikerrel, mert Bobby megfagyasztotta a lekváros üveget. Ray és Sam Bobby tevékenykedését figyelték nagy lelkesedéssel.

 - Kis figyelmet kérnék! Szeretném bemutatni nektek a hét hősét – Mary ismét elpirult – Mary Jhonsont.

 - Üdvözöllek gyermekem. – szólt Ororo – Remélem, jól fogod magad érezni. Én elhagyom a konyhát mielőtt még háborús övezetté, nem nyilvánítják. – majd fejével Bobbyék felé mutatott.

 - Szia! – mondták egyszerre a többiek

 - Ő ott Kitty aki, a lekvárt próbálja lenyomni Bobby torkán, mellette a hosszú hajú srác Samuel és szembe velük ott van Ray. Ők az intézet móka mesterei, de jó lesz, ha néha vigyázol velük.

 - Kikérem magamnak. – ekkor teleportált be Kurt Maryék mellé. Mary kicsit meghökkent, de aztán próbált nem meglepett képet vágni. – Engem kihagytál a sorból.

 - Bocs öcsi.

 - Honnan jöttél Mary? – kérdezte Kitty aki még mindig Bobby-val harcolt

 - Torontóból. Ott éltem egy árvaházban

 - Ezt sajnálattal hallom. – mondta Kitty

 - Szóval akkor nincsen semmilyen hozzátartozód? – kérdezte Kurt

 - Nincs. Csak egy öcsém van de, évek óta nem láttam.

 - Ezzel én is így vagyok, de itt megtaláltam azt a családot, akik másodsoron a legjobbak hozzám. Ők elfogadnak olyannak amilyen, vagyok, és ez hidd el mindennél fontosabb.

 - Mary és Kurt szemében könnycseppek csillogtak meg.

 - És milyen erőt birtokolsz? – oldotta a hangulatot Ray

 - Képes vagyok…

 - Ez maradjon titok. Gyertek el a délelőtti edzésére. – mondta Vadóc

 - Én biztos az első sorban leszek. – mondta Ray majd ő és Mary elpirultak.

 - Minden esetre köszöntünk az X-menek közözött. – mondta Jégember majd kezéből átnyújtott egy jég darabot, ami egy X-et formázott.

Mary ekkor érezte úgy, hogy itt megtalálta azt a családot, amit eddig keresett,

Később 11 óra felé az udvaron. Maryn fekete testhez álló szerelés van, amin csak a kéz rész volt egy kicsit bő. Mindkét csuklóján, egy csuklóvédő van, amelyek aranysárgák. Hosszú szőke haját a szél szabadon fújja. Ahogy kilépett az udvarra egy egész kiképzőpályát látott meg. Az mellett diáktársai állnak és mind őt nézik. Lassan oda sétált a pálya elejére ahol Farkas és Bestia az előbb állítottak a programon.

 - Készen állsz öcsi? – kérdezte morcosan Farkas a társaira néző Marytől.

 - Hogy én? Ja persze jöhet a móka. – lepődött meg az „öcsi” megnevezéstől.

Bestia a fehér vonal mögé állította a lányt, majd elmondta neki a szabályokat és a feladatokat. Farkas felemelte a kezét majd elkiáltotta magát. – Indulás!

Mary őrült iramban elkezdett a kijelölt úton futni. Szeme sarkából visszanézett a többiekre, akik mind az ő nevét kántálták. Mire visszanézett pontosan előtte állt egy hatalmas gépezet, ami kis sugár gömböket lövellt felé. Az első két lövedék elől sikeresen kitért de aztán egy eltalálta. A közönség a megfelelő hangokat hallatott.

 - Auhh! – szólt az első

Mary nem törődött velük. A lövedékekre koncentrált. Előre nyújtotta a kezét mire azokból két aranysárga csillogó lövedék tört elő. A két lövedék eltalálta a gép két másik lövedékét, amik ahelyett, hogy megsemmisítették volna egymást egybeolvadtak. Mary az előre tartott kezét előre majd hátra mozgatta gyorsan. Erre a két lövedék megfordult és a gépet találták el. A gép felrobbant. Ekkor hangzott el hátulról egy sejtelmes „Úhhhh” és egy „Váóóóó”. Mary miközben futott elmosolyodott. Elért egy nagy fához ahol körül vették a gépek. Ezekből, a gépekből pengék csaptak elő. A kezéből most sugárnyalábot engedett ki, ami két gép pengéit megállította a levegőben majd azok szabadon, lebegtek tovább. Logan arcán egy elégedett mosoly tűnt fel. Mary sóhajtott egyet mire egy kötél felkapta, és a fához kötözte a lábánál fogva fejjel lefelé. Két pillanattal később egy pengét látott maga felé repülni. Egy kis aranysárga gömböt engedett ki, ami eltalálta a pengét. Ezután Mary a kötél felé irányította a pengét, ami levágta onnan. Miután felállt lendületből elkezdett futni, majd tíz méter után felugrott, de olyan magasra, hogy a vakító naptól csak egy fénybe öltözött testet lehetett kivenni. Pontosan a célhoz érkezett le egy tollpihe könnyedségével. Társai vad üvöltözéssel rohantak felé. Eközben a professzor dolgozó szobájában Misztik az ablaknál áll és az X-eket nézi miközben ők őrülten új barátjuk nyakába, vetik magukat.

 - Ha csak fele ennyi szeretetben élhettem volna. – mondta elérzékenyülve.

 - Még lehet boldogságban részed, de előtte mindent el kell mondanod, amit tudsz.

 - Megteszek mindent, amit lehet azért, hogy megmentsem a gyermekeim, de ezt csak önnek mondanám el, ha nem baj, majd az eddig az árnyékban álló Ciklon felé nézett. Az általában csendes és nyugodt nő vonásai megkeményedtek, és már nyitotta is volna válaszra a száját de Charles elhallgatatta egy laza kézmozdulattal.

 - De ne aggódj, itt leszek a közelben és ha valamit csinálsz vele nem állok jót senkiért. – egy másodpercre mind a ketten egymás szemébe néztek, de a professzor véget vetett neki.

 - Most már elég legyen! – szólt dühösen egyik legelső tanítványához. A két nő közötti láthatatlan szál elszakadt majd ciklon kiment.

 - Hallgatlak. – mondj el pontosan mindent, amit tudsz.

 - Nos ez sokkal később kezdődött, mint ahogy azt bárki is gondolná. Elég az elejéről annyit mondanom, hogy az a jövő amit láttál Apokalipszis fejében az teljesen megváltozott. A jövő kiszámíthatatlanná vált. A férfi képessége igen egyedi. Képes elszívni mások X-génjeit és azok erejét akár örökre el is veheti. Ez az egyik erő, amiről nem tudhattatok, de sajnos rengeteg olyan erőt szerzett össze, amelyekről nem, is lehet tudni. Most Apokalipszis elveszett erejét akarja visszaszerezni, de előtte még igen csak fel kell töltődnie. Magnetót is átverte még évekkel ezelőtt, bár akkor még koránt sem volt olyan hatalmas.

 - De akkor, ha alkalma volt rá miért nem szívta el az erejét?

 - Kellett neki Magneto amíg fel nem erősödik meg nem akart olyan hamar lebukni. Magneto most is retteg, hogy egyszer eljön érte is. Két kísérője, van, akik szintén hatalmas erővel rendelkeznek. Már el is rabolták az egyik fontos mutánst.

 - Ki volt az?

 - Destiny. Az ő erejével képes előre látni, úgyhogy senki sincs biztonságban

 - Nagyobb veszélyben vagyunk, mint azt gondoltam, de addig nem akarom megrémíteni a többieket, amíg nem, muszáj. Köszönöm Misztik. Addig maradsz, amíg akarsz, és ha szeretnél, visszajöhetsz ide.

 - Még meglátom. – azzal fogta magát és kiment a szobából. Kifelé menet találkozott Ciklonnal. Misztik rá se nézett csak úgy elment mellette.

            Mérföldekkel arrébb a Huron-tó alatt. Scott lekötözve ébredt egy ágyon a föld alatt. Semmit nem látott. Valószínűleg lekötözték a szemét. Ugyanakkor ez furcsa volt, mert a lézerének már át kellett volna ütnie. Hirtelen megszólalt egy női hang.

 - Nocsak felébredtél? Hamarabb, mint gondoltam. – szólalt meg a lágy ám mégis erős hang

 - Mond meg azonnal, hogy hol vagyok? – kérdezte ingerülten és próbált a hang irányába nézni.

A nő erős vonásokkal rendelkezett. Vállig érő éjfekete haja, vörös szeme, halál-fehér arca volt. Hajában csak egy furcsaság volt, hogy a homlokánál két oldalt derékig növesztett haja volt. Szeme színét erős sminkje még jobban kiemelte, ami még félelmetesebbé tette. Fekete bőkezű, hosszúnyakú testhez simuló felsőt viselt. Nadrágja is fekete volt, ami a lábához közeledve bővült. A kopogásból ítélve csizmát viselt vastag sarokkal.

 - Csípős a nyelved szépfiú nem? – kezdte tekintélyesebbre venni hangját. – Nem gondolod, hogy amit művelsz az a te helyzetedbe nem tanácsos. Egyszerűen csak úgy betörsz ide. Azt képzeled, hogy te vagy itt a valaki. – eközben a nő körbe és körbe járt a Scottot leszíjazó ágy körül.

 - Nem emlékszem rá. Mit csináltatok velem?

 - Ez csak egy kis memóriatörlés volt. – hajolt közelebb a nő. Olyan közel, hogy már csak centik hiányoztak ahhoz, hogy ajkaik megérintsék egymást. – Mond, miért jöttél ide?

 - Az nem tartozik rád! – majd eltartotta a fejét

 - Te csak azt hiszed. Majd én, megkeresem azt az okot. Scott fejéhez emelte a kezét majd kék kis villámok nyúltak Scott és a nő keze közé. Scott felüvöltött a nő pedig elmosolyodott.

Nem sokkal később Scott arra eszmélt, hogy valaki a szíjakból szabadítja ki. Levették a szeméről a kötést, és egy szemüveget raktak rá. Ekkor meglátta azt az arcot, aki után szíve húzott. Jean volt az. Nem szóltak egymáshoz csak megcsókolták egymást. Mielőtt még belemelegedtek volna Scott elrántotta a fejét. Majd undorodó képet vágott.

 - Nem tudsz átverni akármivel is, próbálkozol. Nálad undorítóbbat még nem láttam

 - Ezt bóknak veszem, de az biztos, hogy eszményien csókolsz. – Scott egy heves mozdulattal próbált kiszabadulni börtönéből, de a szíjak nem engedték. Sátáni kacaj töltötte be a termet.

Xavier intézet

 - Szeretném, hogyha minden egyes mutánst, aki az x alakulatba tartozik, visszatérne hozzánk, ezért kijelölöm az úgynevezett mentő alakulatot. – kezdte beszámolóját Xavier az edzőteremben diákjai felé fordulva. – A veszély okát egyelőre nem szeretném megnevezni, úgy hogy elvárom, hogy kérdezősködés nélkül csináljátok meg a feladatot. – feszült figyelem övezte a professzort még Bobbytól is. – A csapat tagjai Árnyék, Jégember, Elektró, Ágyúgolyó, Robbancs és Hajnal. – az említett diákok arcára a legnagyobb öröm ült ki. – A többieket pedig megkérném, hogy tartsanak egy teljes mértékű átvizsgálást az intézet egész területén. Ők most elmehetnek. A többiek maradjanak.

 - Milyen feladatunk lesz professzor? – kérdezte Robbancs nagy kíváncsisággal.

 - Vissza kell hoznotok Forgeot aki pillanatnyilag egy északi-sarki kutató bázison, tartózkodik. Szeretném, hogy fél órán belül már úton legyetek szorít az idő. Bestia fog elkísérni titeket, de ő a gépen marad. A ti feladatotok lesz megvédeni Forgeot.

 - Rendben professzor. Azonnal indulunk. – szólt a mindig tettre kész Roberto

Később a professzor szobájában. Logan elmondta Kardfoggal kapcsolatos feltevését, amit a professzor jól fogadott ezért megengedte neki, hogy elkezdjen Kardfog után kutatni. Eközben Misztik nyomtalanul elsuhant holló szárnyakon. Még utoljára megnézte gyermekeit majd eltűnt.

Órákkal később az Északi-sark egy kutató bázisa mellett.

 - Jól van srácok, itt vagyunk. Ha bajba kerültök, ami nem kizárt csapatmunkát kérnék és hagyjátok a hősködést. Az nem a ti dolgotok még egyelőre. És figyeljetek Árnyék minden utasítására. Most ő a főnök. – mondat határozottan majd a végén rájuk kacsintott.

 - Érettük. – szólt mindenkitől az egyhangú felelet.

Pár perccel később útban a bázis felé.

 - Tudtam, hogy jobban fel kellett volna öltöznöm. – mondta dideregve Robbancs kezeit fújva. Mindenki nagyon fázott, csak két ember tartotta magát. Roberto az egyik, aki nem akarta volna kimutatni gyengeségét és Árnyék, pedig azért mert nem akart gyengének látszani csapatvezetőként.

 - Gyerünk én, már látom is a bázist. Mindjárt ott vagyunk. – bátorította társait Árnyék

 - Tíz perce is ezt mondtad. – kötekedett Ray

 - Egyedül Mary élvezi ezt z egészet. – mondta Sam majd a lányra nézett.

 - A hideget nem élvezem, de a küldetést igen. Már csak egy kis akció kéne. – próbálta oldania hangulatot Mary

 - Szívemből beszél a kicsike. – mondta Ray majd ránézett Maryre aki erre elpirult.

 - Ha a lábatok járna ilyen tempóban akkor…

 - még Maximoff se lenne ellenfél. – fejezte be Árnyék mondandóját Jégember.

Pár perccel később már bent voltak a kutatóbázis területén ahol Forge már várta őket. Kis egyeztetés után vissza is indultak Bestia és a repülő felé.

 - Ez elég simán ment. – mondta Samuel elkeseredetten

 - Ezt meg, hogy érted bratyó? – érdeklődött Forge

 - A professzor, támadásra számított. – mondta Mary miközben mereven a tájat figyelte. – Úgy érzem, mintha nem lennénk egyedül. Mintha követnének minket.

 - Ne láss rémeket egyből. Minket nem támadhatnak meg. – mondta Roberto mire mindenki lesújtott képet vágott.

Ekkor a semmiből feltűnt egy feketeruhás nő. A csoport megtorpant. Nem mozdultak. A nő kezét lassan felemelve elindult feléjük. Az elől álló Árnyék semmit nem vett észre a mögötte történtekből. Csak Forge ordítására lett figyelmes. A fiú felemelkedett majd a teste a nő felé indult. A nő megállt. Várta ellenségei reakcióit majd Megindult a támadás. Ray Bobby és Robbancs nem habozott. A nő könnyűszerrel kitért a lövedékek elől, egyedül Robbancs robbanó golyói okoztak egy pillanatnyi ingadozást mozgásában.

A nő leírása teljesen megegyezett Scott támadójáéval de a szeme sárga volt. Felnézett a felette lebegő Forge testére, aki tehetetlenül nézte társai harcát. Samuel és Mary éppen akcióba lendült volna mikor hátulról érte őket a támadás. Ahogy a földről hátra pillantottak azt hitték, hogy káprázik a szemük, de meglátták a két nő közti különbséget. Ennek a nőnek vörösen izzott a szeme. A csapat két tűz közé került. Kurt teleportálási kísérletei mind kudarcba fulladtak. A két nő hatalmas erővel rendelkezett, mert semmi nem fogott rajtuk és egyre kisebb körbe zárták őket. Egyik alkalommal mikor Samuel megpróbálta áttörni a vörös-szemű védelmét az megváltoztatta irányát így sorra tarolta le társait. Még Napfolt szuper ereje sem volt képes megállítani. Mikor utoljára Hajnal került sorra ő egy lövedékével lelassította őt így már nem volt a fiú felett ereje a nőnek. Forge egyre erősebb szorítást érzett mellkasában. Tehetetlenül próbálta használni erejét, sikertelenül. Hirtelen megjelent előtte egy férfi. Tar koponyája beesett szemüregei csontos és halál-fehér keze Forge teste után nyúlt.

 - Neked itt már nincs semmi keresni valód. Ezt majd a lányok elintézik. – mondta egy kaján mosoly kíséretében. Az utolsó pillanatban még elküldött egy telepatikus üzenetet szolgáinak, akik megértették, hogy még valakit el kell hozniuk neki.

 - Robbancs, Ray és Bobby segítsetek! Egyedül nem bírok el velük. – szólt kétségbeesetten hozzájuk Mary, de ők nem feleltek.

Ekkor jelent meg a levegőben a repülő Bestia vezetésével.

 - Még ne! – szólt a sárga szemű, aki egy laza kézmozdulattal a földre kényszeríttette a gépet.

 - Ne félj kicsim. Nem fog nagyon fájni! – mondta a vörös szemű majd egy kéken izzó gömböt küldött a lányra, ami el is találta. Mary gondolatai csak úgy cikáztak a fejében. Nem akarta elveszíteni újonnan szerzett családját. Ahhoz túlságosan megszerette őket. Mindenképp segíteni akart nekik.

 - Szép gondolatok kislány. Csak kár, hogy az utolsók. – kárörvendett a sárga szemű, aki az utolsó hatalmas erejű támadást akarta elindítani a gyerekek felé.

 - Ne húzd el a dolgot Királynő. Van jobb dolgunk, is mint, hogy ezekkel foglalkozzunk itt.

 - Rendben. – szólt kelletlenül a Kárhozat Királynője – Végzek velük örökre!

 - Nem azt nem engedem! – szólt a válasz Marytől

Először csak a szeme majd az egész teste aranysárga fényben kezdett el ragyogni. Lassan felállt majd támadói felé indult. A Királynő elküldte gyilkos csapását, de az mielőtt éppen elérte volna a lányt megfordult és ugyan olyan sebességgel indult elindítója felé. Csak elterelni volt idejük. A becsapódás hatalmas erejű volt. Mikor kinyitották a szemüket mindent aranysárga fény borított. A lány igen közel járt hozzájuk. Lassan felemelkedtek a lány ereje által majd megálltak a föld felett egy méterrel.

 - Nem hagyom, hogy bántsátok a barátaimat! Ezt üzenem a hercegnek is!

Ekkor mintha gyengülni kezdett volna az ereje, mert a fény elmúlt teste körül és a nők is leereszkedtek. Mary összeesett a kimerültségtől.

 - Teljesen elszívta az erőmet a kis fruska. Vigyük a lányt, aztán menjünk innen gyorsan. – szólt a királynő

 - De mi lesz a többivel?

 - Majd később még lesz alkalmunk elintézni őket. – Azzal felkapták Robbancsot majd eltűntek.

Mire Mary felébredt már az intézetben találta magát. Az ágya egyik felénél Vadóc és Ray volt ott. A másik felén Dr Watson állt és a leleteit ellenőrizte.

 - Hogy vannak a többiek? – kérdezte olyan hangosan, ahogy csak tudta, de csak halk suttogás jött ki a torkán

 - Jól vannak, ne aggódj. De amit te véghez vittél az maga volt a csoda. – mosolygott rá a doktornő

 - Hát igen. Ismét nagyot alkottál, de nem eléggé. – mondta dicsérően, de szomorúság hallatszott Vadóc hangján

 - Mi történt? – kérdezte aggódva

 - Sajnos Robbancs eltűnt a két nővel és Forgeot sem sikerült vissza hozni. – mondta Ray aki próbált némi együttérzést vinni szavaiba.

 - Az én hibám. Tudtam, hogy nem lesz elég erőm, hogy legyőzzem őket,de ilyenkor nem vagyok ura magamnak teljesen így teljesen kiszámíthatatlan, hogy mit csinálok.

 - Figyelj! Ha te nem vagy most mindannyian halottak lennénk érted. – torkollta le Ray és megfogta a lány kezét.

Mindannyian elhallgattak. A néma csönd átjárta a termet. Senki sem mondott ezután semmit csak hallgatott. Elveszett társikon gondolkodtak és hibáztatták magukat. Ez az egész Intézetre kihatott. Az egyik magát emésztette a történtek miatt. A másik azt gondolta, hogy neki is mennie kellett volna. De a sors, mint tudjuk kifürkészhetetlen és mindenkinek mást tart. Ez most felborulni látszik. Semmi sem biztos, ami a jövővel kapcsolatos, de érdemes lesz kivárni.

Vége

Ciklon

A sorozat következő része: A Főnix ébredése