Jégverés ébresztette Kanada lakóit. Kevesen mozdultak ki otthonaikból. Aki tehette az otthon maradt. Azon kevesek, akik még szombaton is dolgoztak, már rég, elhagyták meleg és szeretettel teli otthonukat. A lakónegyed szélén egy nagy ballonkabátba burkolózott személy sétált. Megállt egy ház előtt ahol gyermekek kacaját hallotta. Apa és gyermekei játszottak önfeledten. Az esőben kint álló személy, aki egy hölgy volt, aki elkezdett sírni, majd csendben tovább ment. Arca szomorú volt. Befordult egy sikátorba. Arrébb tolt egy csatornafedőt és lemászott. Tudta, hogy merre kell mennie, mert nem tétovázott egyetlen egy kanyarban sem. Elért egy hatalmas vasajtóhoz. Koncentrálni kezdett mire az belülről kinyílt. Besétált rajta. Az ajtó után nem sokkal megállt.

 - Tudom, hogy itt vagy. - felelte rekedtes, de mégis parancsoló hangon.

 - Nem rejtegethetem magam. Tudom, miért jöttél és azt is, hogy kihez. De először át kell verekedned magad rajtunk. – felelte egy barna ballonkabátos alacsony kopaszodó férfi. A kezét a lány felé tartotta és elkezdett koncentrálni.

 - Meg ne próbáld Agymester! – parancsolta és kezét előre tartotta. Felemelte a férfit és elhajította.

A férfi mire felkelt a nő már sehol sem volt. Meg megnyomott egy gombot, amire elkezdett az egész szoba és még sok más szoba szirénázni.

Mikor megszólaltak a szirénák a nő elkezdett rohanni. Ledobta kabátját. Vörös haja elővillant. Fekete enyhén megviselt ruhát viselt. Jean kissé lefogyott és sápadtabb volt. Lassan felemelkedett és elkezdett repülni. Az előtte álló vasajtókat sorra törte át. De az egyik fordulóban megjelent előtte Kardfog. Hatalmas ordítást hallatott. Jean nem ijedt meg. Lassított. Megpillantott egy halom vascsövet. Felkapta őket az erejével és Kardfoghoz vágta. Az nem tántorodott. Rettenthetetlenül állta el az utat. Jean koncentrálni kezdett. Mentális blokkot vont Kardfog köré, aki elkábult és egyhelyben állt tovább. Jean egyszerűen csak ellebegett mellette. A következő szobába érve telepatikus energiái segítségével észlelte a felé közeledő veszélyt. Kinyújtotta kezét a tűzcsóva felé, ami megállt előtte. A tűz indítója Pyro volt. A férfi szerelése most nem a megszokott volt. Fekete testhez simuló bőr ruha volt, rajta amin vörös láng alakok voltak. Visszalökte rá a tüzet mire a férfi kezén levő tartályok felrobbantak. Hatalmasat repült. Nekivágódott a falnak és elájult. Jean egyre gyorsabbra vette az iramot. Egyszerűen ellökte maga elől a mutánsokat. Nem találkozott már csak Gambittal, Kolosszussal és Piertroval. Beérkezett az utolsó terembe. Ott különböző gépek voltak. Leereszkedett és várt. Hirtelen feltűnt előtte egy acélrúd. Felé közeledett hihetetlen gyorsasággal. Éppen csak sikerült kitérnie előle. Nem tudta megszüntetni a mágneses teret körülötte így kénytelen volt védekezni. Ügyesen kitért a bot csapásai elől, de ekkor bekapcsolódott még két hatalmas acélrúd. Túl fáradt és megviselt volt ahhoz, hogy sokáig harcoljon. Az egyik botot sikerült úgy eltérítenie, hogy az belevágódjon az elektromos kapcsolóba. Ekkor elment a világítás. Jean kihasználta a helyzetet és elbújt. Tudta, hogy így Magneto nem tudja, merre van. Az egyik hatalmas gép mögött rejtőzött. A falhoz húzódott. Addig ment a fal mellett, amíg nem talált kijáratot. Elkezdett futni. A sötét alagút végén kékes fényt pillantott meg. Tudta, hogy ott találja meg Magnetot. Bement a szobába. A férfi ott ült a székében és őt várta.

 - Miért vagy itt Jean Grey? Miért hagytad el vezetődet, Charlest?

 - Szerintem te is nagyon jól tudod!

 - Nos nem vagyok biztos benne. Szeretném látni. Kardfog, Gambit gyerünk!

A két férfi feltűnt az árnyékból, majd mind a kettő Jean felé rontott, de szerencsére eltudta lökni őket.

 - Csak ennyit tudnak a pribékjeid?

 - Nos, akkor én jövök.- Azzal Magneto felemelkedett és Jean felé indult.

Egymásnak feszült a két erő. Magneto mágneses sugara és Jean telekinetikus csapása hihetetlen energiát hozott létre. Míg Magneto minden fajta erőlködés nélkül tartotta fenn erejét addig Jean tartalékjai igen csak fogyni, kezdtek.

 - Ez túl egyszerű!- kacagott fel Magneto

 - „Nincs más esélyem” –gondolta magában Jean.

Elengedte a testében lakozó erőt. Egész testét elöntötte egy ismeretlen és hatalmas erő. Érezte, hogy karjain keresztül hatalmas erő áramlik át.

 - Mi az isten! – kiáltott fel Magneto

 - Ez… a… Főnix!- mondta Jean reszkető hangon

Szeme halvány vörös izzásba kezdett. Hatalmas erőt engedett át karjain. Magneto nem készült fel ekkora támadásra. Egy ordítás után a falhoz vágódott. Azonnal felkelt, hogy készüljön az ellen támadásra, de erre nem volt szükség. Jean a fejét fogva nyöszörgött. Küzdött saját ereje ellen. Hirtelen átvillant az agyán, hogy miért van jött ide Jean.

 - Jean. Én segíthetek, ha te is akarod. – mondta Magneto – Segíthetek kordában tartani az erődet és megmutathatom, hogy-hogy használd ki azt.

 - Rendben. Elvégre ezért jöttem ide.

Xavier intézet. Veszély szoba. Katonai támadás nyolcas szint.

Az edző teremben edzés zajlott. A terep New Yorkhoz hasonlított, de az egész romokban állt. Liberty Island-en játszódott az edzés. A csapat tagjai a következők voltak. A vezető Küklopsz volt. Árnymacska, Árnyék, Jégember, Robbancs és Elektró a csapattagok. A cél az, hogy ki kell szabadítaniuk a Szabadság szobor fáklyájába zárt Ciklont és Farkast. A szobrot katonák őrizték és egy robot őr. Küklopsz és Elektró az első front. Árnyék és Árnymacska a meglepetés hadtestet képviselték, akik belülről bomlasztották a katonákat. Jégember és Robbancs a víz felöl, próbálták megközelíteni a szigetet. Küklopsz jól vezette a csapatot, mégis volt benne valami feszültség. Egyre közelebb jutottak a szoborhoz. Éppen a második védvonalat törték volna át, mikor kilőtték Küklopszot. Mérgesen vonult ki a teremből. A parancsnokságot Elektró vette át. Kifelé menet Scott összetalálkozott a professzorral.

 - Tudom, hogy mi bánt Scott, de annak a dolognak nem szabadna, hogy befolyásolja a döntéseidet és a csapatmunkát.

 - Professzor, de ez nem megy. Mindig csak rá gondolok. Nem tudom, hol van, vagy, hogy mi lehet vele, és ez idegesít. Képtelen vagyok meglenni anélkül, hogy tudnám, hogy mi történik vele.

 - Scott, ez az ő döntése volt. Nem áll jogomban, hogy megkeressem.

 - De ezt nem tudom elfogadni. A barátai vagyunk. Azért vagyunk, hogy átsegítsük egymást a bajos időkön, de ő elfordult…

 - Mert fél. Fél, hogy kárt okozhat bennünk, barátaiban. - torkollta le a Scottot a professzor.

 - Kérem professzor, adja ide a Black Birdet. Megkeresem, és visszahozom

 - Nem Scott. Majd ha vissza akar jönni, akkor visszajön. Mint mondtam ez az ő döntése volt.

Scott nem szólt csak sértődötten elment a szobájába.

Eközben a legmélyebb, legelzártabb és a legsötétebb helyen ott volt Misztik egy mentál gömbben elzárva. A gömb mellett ott volt Ciklon és Bestia.

 - Utoljára kérdezem Misztik! Mit tudsz arról a mutánsról, aki megtámadott minket?- kérdezte egyre ingerültebben Ciklon

 - Nyugodj meg Ororo. Ne húzd fel magad. – Nyugtatta Ciklont Bestia majd Misztik felé fordult. – Nos?

 - Honnan veszitek, hogy tudok valamit?

 - Onnan, hogy évekig voltál Magneto embere. Beavathatott a terveibe és… - nem tudta befejezni Hank mert Misztik közbeszólt

 - De elárult engem! Azóta nem tisztelem, mert nem bízott bennem, pedig én mindent megtettem neki!

 - De kémkedtél utána nem is kevés sikerrel. – szólt közbe Ciklon

 - Ne akard, hogy a professzor erőszakosan hatoljon be az elmédbe. Az neked és neki sem lenne kellemes. Ezt te is tudod! Mi a válaszod?

Misztik fintorgott egyet majd behunyta a szemét belekezdett a beszámolójába.

Eközben Torontóban.

Vadóc utcáról-utcára futott. Rejtőzködött valaki elől. Befordult egy sikátorba, de sajnos az zsákutca volt. Éppen fordult volna ki, de elállta az utat két ember. Azok szó nélkül elindultak felé. Vadóc a falig hátrált.

 - Mért akarod ezt? Mond miért? – kérdezte költőien Vadóc – Nehogy azt hidd, hogy nem fogom őket megtámadni. Tudd meg szörnyeteg vagy. – aki ezt most hallotta volna először az egyből arra gondolt volna, hogy ez a lány megbolondult. Csak ő tudta, hogy kihez beszél.

 - Miért bujkálsz? Miért nem mutatod magad? Gyáva vagy, mert még nem nyerted vissza az erődet mi?

Ekkor megjelent a levegőben egy sötét ruhás alak. Egyedül két vörösen villogó szeme látszott ki a ruhája alól.

 - Te mersz engem gyávának nevezni! Te, aki mások erejét használod fel! Szánalmas vagy.

 - Az lehet, hogy mások erejét használom, de én még a közeledbe se jutok. Amit tettél az undorító!- Ekkor már a két mutáns igen közel járt Vadóchoz, aki most már rájuk figyelt. Keze kékes izzásba kezdett. Letette a kezét a földre mire a kékes fény, elöntötte a talajt.

Vadóc felnézett a férfire a levegőben majd így szólt. – Nem hiszem, hogy felhívlak. Majd küldök lapot. – ezután a kékes fény felkúszott a két mutánsra és megszilárdult rajtuk. A férfi kinyújtotta a kezét Vadóc felé, de lány már nem volt sehol.

A professzor dolgozó szobájában eközben egy beszélgetés zajlott.

A szobában Ororo, Logan és a professzor volt.

 - Ezek nem jó hírek. Amit Misztik elmondott, és ha igazak ekkor ez a mutáns még Magnetot is csak kihasználta, és segített Apokalipszisnak elfogni minket. - mondta a prof

 - És képes volt mindezidáig a háttérben maradni. - szólt közbe Hank.

 - Ezért kell neki Vadóc is! - kiáltott fel Ororo

 - Hát persze! Vele bárkinek az erejét képes lesz megszerezni. - következtetett Bestia

 - Még előtte meg kell keresnünk Vadócot. Ha kell, átkutatjuk az egész kontinenst. Ahogy megtalálom őt, azonnal indulj Ciklon!

- Rendben. - azzal mindenki kiment a szobából

Pár szinttel lejjebb Scott civil ruhájába öltve az X-gép felé lopakodott. Csöndesen beszállt, majd elindította a gépet. Percekkel később már észak felé tartott. Bekapcsolta a rádiót, ami közvetlen összeköttetésben áll az intézet összes kommunikációs eszközével. Így hallott mindent, ami az intézetben elhangzott a rádiókon keresztül. Bekapcsolta a robot pilótát. Beállította az útirányt a Huron tó felé, majd behunyta a szemét. Nem sokkal később elaludt. Szörnyű álom ébresztette. Jeant látta, aki ott áll előtte. A lány egyre kezdett távolodni tőle, míg végül annak teste tűzbe borult és eltűnt. Scott verejtékező arccal ébredt fel. A gép már nagyon közel járt a célhoz. Az adó-vevőn sem észlelt változást. A gép leszállt oda ahova két nappal ezelőtt. A tó körül most nem volt köd. Körbe tudott nézni. A gépet elrejtette a fák közé, majd tovább ment. Megkereste azt a helyet ahol Jeant utoljára látta. A talaj száraz volt most. Megszárította az előző napok nyomait. Elkezdett követni egy csizma nyomot, ami volt olyan keskeny, mint Jeané. Nem telt bele sok idő, hamarosan talált egy fém ajtót agy bokor alatt. Kinyitotta majd bement.

Torontó keleti részén.

Vadóc hihetetlen sebességgel futott. Amióta eljött a professzortól, azóta folyamatosan csak menekül. Éppen az futott át az agyán, hogy-hogy keveredhetett ekkora bajba.

Miután Apokalipszis eltűnt Vadóc úgy döntött, hogy ad magának egy kis pihenőtt és körbejárja Kanadát. Torontóban találkozott volna Gambittel és onnan együtt indultak, volna tovább. De Gambit sajnos nem volt Torontóban. Vadóc egyre többe várt, de Gambit nem jelentkezett. Végül úgy döntött, hogy egyedül meg. Pár nappal később egy titokzatos mutáns meglátogatta, Kérte, hogy csatlakozzon hozzá, hogy le tudja igázni a földet és, hogy megszerezze Apokalipszis elvesztett erejét. Vadóc persze nem segített. Elindult visszafelé és lejutott egészen a Huron-tóig ahol leadott egy vészjelzést a társainak, de nem tudta megvárni őket, mert megtámadták. Azóta folyamatosan menekül. Sok szörnyűséget látott a Pusztítás Hercegétől, akitől egyre jobban undorodik.

Vadóc nyomában most két mutáns volt. Mindegyik a Pusztítás Hercegének irányítása alatt volt. Tudta, hogy nem fogja sokáig bírni. Több napja nem aludt, és nagyon éhes volt. Éppen hátra nézett, hogy megnézze még a nyomában, vannak-e amikor felbotlott, és métereket gurult tovább. Fejét fájlalva ült fel.

 - Most meg vagy! – halotta a hörgést a háta mögül. Hirtelen felkapta egy kéz, ami erősen elkezdet szorítani.

 - Tartsd úgy még egy kicsit. Én majd lehűtöm a kicsikét. – szólalt meg egy másik hang

A férfi keze kékké változott. Még mielőtt hozzáérhetett volna Vadóchoz megszólalt egy hang a háta mögül.

 - Azonnal rakjátok le! – szólalt meg egy gyengéd kislányos hang a sikátor végéből. Aranyszőke haját csak úgy lebegtette a szél. Kék szeméből bátorság és elszántság sugárzott.

 - Mert ha nem mi lesz? – förmedt rá a férfi

 - Megismerkedhettek a felkelő nap erejével. – mondta elszántan

 - Rendben. Ahogy akarod. - mondta az, aki Vadócot fogta, majd a társával elindult a lány felé.

Vadóc mozdulni sem tudott a fáradtságtól és a fájdalomtól. Csak nézte, hogy mi történik körülötte. Eközben a két mutáns igen közel járt a lányhoz. Az egyik a földre csapott mire a föld megrepedezett és annak mentén egyenesen a lány felé tartott. A lány még időben felugrott, majd Vadóc elé érkezett. Több mint tíz métert ugrott fel, majd pehelykönnyen leérkezett.

 - Elég volt a bemutatóból? – kérdezte pimaszul

 - Végezzünk vele! – ordított fel az egyik, majd a társa is vele tartott.

A lány keze aranysárga fényben kezdett ragyogni majd így szólt. – Ha harc, hát legyen harc! – Azzal kezéből elengedte az aranysugarat, ami eltalálta mindkét mutánst, de első látásra nem történt semmi. Pár másodperccel később a két mutáns felemelkedett egy métert a levegőben és úgy maradtak. Eközben a szőke hajú lány segített Vadócnak felkelni majd mind a ketten elmentek.

Az intézetben.

Miután észlelték az X- gép eltűnését mindenkit, leellenőriztek. Egyedül Scott hiányzott. Ez arra engedett következtetni, hogy elment megkeresni Jeant. A professzor a cerebrónál próbálta keresni Scottot, kevés sikerrel.

 - Találtál valamit Charles? - kérdezte Logan

 - Még nem. Amíg nem használja az erejét addig tanácstalan, vagyok. Reménykedjünk, hogy előbb találják meg egymást, mint őket az ellenség.

 - És Vadóccal mi lesz? Őt sem hagyhatjuk cserben.

 - Tudom, de nem tehetek semmit. Valami teljesen elrejti őt a cerebró elől, ami teljességgel lehetetlen normális körülmények között.

Eközben a hallban a telefon csörög.

Kitty volt ott. Felvette a telefont, majd arcára öröm ült ki. Elengedte a telefont majd hangosan kiáltozva, elkezdte keresni a professzort. Pár perccel később meg is találták egymást.

 - Mond Kitty mi a baj? – kérdezte kíváncsian a professzor.

 - Meg van Vadóc.  Torontóban van. Egy másik mutáns megmentette őt.

 - A professzor telepatikus úton üzent Farkasnak és Ciklonnak, hogy azonnal készítsék elő a gépet indulásra.

Egy órába sem telt és már ott is voltak. Vadóc a lány vállára támaszkodva közelítette meg a gépet.

 - Hála istennek Vadóc, hogy elő kerültél. – örült meg a professzor. Ciklon átvette Vadócot a lánytól, majd bevezette a gépbe.

 - Nem is tudom, hogy köszönjem meg ezt neked. - hálálkodott a professzor.

 - Nem kell, megköszönnie. Nem volt fáradság.

 - Kösz kölyök, hogy visszahoztad nekünk Vadócot.

 - Nem tartanál velünk az intézetbe? – kérdezte a prof de a választ már tudta.

 - Szívesen. Sajnos árva vagyok, úgyhogy nem fogok senkinek sem hiányozni.

 - Ezt örömmel veszem. Akkor gyerünk.

Nem sokkal később felszálltak majd elindultak az intézet felé. A lakók számára ismét felcsillant a remény, kis sugara. Gazdagodtak egy új lakóval és egy jövendőbeli megmentővel. A bajok ideje elkezdődött, minden egyre homályosabb lesz. Utak válnak szét mások, majd összefutnak. Veszteségekből sem lesz kevés, és ki tudja, hogy mi lesz ennek a harcnak a vége?

Vége

Ciklon

A következő kapcsolódó rész címe: A hajnal első sugara