A sötét elf hátra sem pillantva menetelt előre. Nem ellenőrizte, hogy követik-e Rubyék, de ilyesmi kérdés meg sem fogalmazódott benne. A faluba érve egyre több sötét elf vette őket körül. Mindenki nagy sietséggel suhant el mellettük, jellegzetes, előredöntött testtartással, mintha támadni készülnének. Amint feleszméltek, Amzit már kezelésbe vették, és mindenféle gyógynövényekkel kezdték el ’újraéleszteni’.
- Hú… Kiráz ezektől a hideg. – borzongott Luuk.
- Ez természetes. A sötét elfekben megvan az a bizonyos távolságtartás, amolyan elszigeteltség, hasonlóan az orcokhoz. – mondta Ruby.
- Te honnan tudsz mindent? – horkant fel Luuk – Azt ne mond, hogy ezt is úgy olvastad!
- Vigyázz Luuk, kezdesz gondolatolvasóvá válni!
- Kac-kac. Nagyon vicces. – nyújtotta ki a nyelvét Luuk.
- Örülök, hogy ennyire jól érzik vendégeink magukat nálunk. – szólalt meg egy hang előttük.
Időközben a falu főnökéhez vitte őket vezetőjük, de a nagy veszekedésből szinte semmit sem vettek észre. Így aztán hát volt nagy meglepetés. A vezérről kilométerekről meg lehetett állapítani, hogy ő a főnök, mivel ruházata és egyben termete is jóval előkelőbb volt, mint a többieké.
- Ó, hát igen… nagyon klassz hely… - vigyorgott Luuk – Tetszik, hogy… hogy olyan sötét…
- Luuk… - bökte oldalba Ruby, de a srác mintha észre se akarta volna venni.
- … Tetszik, hogy így ennyire sötét… Nagyon stílusos… Klassz!
- Luuk!
- Mi van? – fortyant fel végre Luuk.
- Dugulj el! – morgott rá Ruby, majd a megszeppent vezérhez fordult – Köhm… Örvendek, hogy a sötét elfek vendégszeretetét élvezhetem barátommal. Remélem nem leszünk az elfek terhére. – rögtönzött egy igen kezdetleges, hivatalos (fogjuk rá) bemutatkozást Ruby.
- Örvendek a szerencsének. – mondta a vezér hasonló hidegséggel és halvány mosollyal az arcán, mint az ’idegenvezetőjük’ – Nem vagyunk ellenséges nép, így bármely fajt szívesen megvendégelünk falunkban. Köztük még az elfeket is. Főleg, ha Ruby LeBeau száll meg nálunk. – az elf itt már kezdett mosolyogni.
- Honnan tudja a neved? – kérdezte Luuk ledöbbent arccal, de úgy, hogy csak Ruby hallja. Ám a lány csak megvonta a vállát.
- Ha bármire szükségük lenne, forduljanak csak az őrökhöz. Tudni fogják, mit kell tenni. – folytatta a vezér, majd egy szolid meghajlással távozott és vele együtt az ’idegenvezető is’.
- Húúúhaaa… Ezek ijesztőbbek, mint ahogy az előbb mondtam. – vakargatta a tarkóját Luuk, miközben elindultak egy fogadó felé.
- Miért, mennyire gondoltad? – gúnyolódott vele Ruby.
- Pont annyira! – morgott Luuk, majd mindketten nevetésben törtek ki.
A fogadó sötét volt és füstös, olyannyira, hogy komoly kihívás volt az egyik sarokból a másikig ellátni. Gyorsan kiszúrtak egy üres asztalt maguknak, majd felé vették az irányt. Miközben elhaladtak egy négyfős (és igen kétes) társaság mellett, az egyik alak megszólalt:
- Nézzétek, egy angyalka szállt be hozzánk… - mondta vigyorogva és felmérte Rubyt.
- Mit gondoltak, segítsünk neki beilleszkedni? – nyalogatta a szája szélét egy másik.
Nem kellett több Luuk, fogta magát és egy hatalmasat lekevert az egyiknek. Viszont ahelyett, hogy megszeppentek volna a többiek, még inkább kötözködtek. Ekkor Ruby küldött rájuk egy gyengébb bénító varázslatot, aminek következtében nem tudtak mozdulni. Amint helyet foglaltak végre a kiszemelt asztalnál, az ajtó kinyílt és Amzi vergődött be rajta. Igen furcsán festett, mintha megkergették volna. A nagy füsttől nehezen, de azért megtalálta társait. Lihegve vetődött le az egyik székre.
- Hát te? Azt hittem még szunyókálsz. – kérdezte Luuk, majd italokat rendelt.
- Ne is mond… - simogatta a fejét Amzi – Nem tudom mi történt velem az elmúlt fél órában, de a fejem iszonyatosan fáj.
- Hát röviden: letámadtál egy sötét elf őrt, de végül te húztad a rövidebbet. Kiderült, hogy végül is szívesen látnak minket, de az a négyfős maszlag a másik asztalnál nem így gondolja. – sorolta Ruby.

Ebben a pillanatban kicsapódott a fogadó ajtaja egy fiatal sötét elf lánynak köszönhetően. Nem volt magas teremtés, de annál impozánsabb látványt nyújtott a mögötte sejtelmesen fénylő köd miatt.  Miután látta, hogy sikerült mindenki figyelmét magára vonnia, elégedetten a pulthoz vonult.

 - Egy korsó sört kérek. Valami olcsóbbat – mondta, majd hirtelen kecses kezével hadonászni kezdett a meglepett csapos orra előtt – De ha vizezni mered, kikaparom a szemed! – azzal dolga végeztével alaposabban szemügyre vette a kocsma közönségét. Úgy tett, mintha észre sem venné, hogy Amazon és társai a szemük sarkából szintén felmérik. Ekkor széktologatások hallatszottak, és a négy főből álló társaság a pulthoz masírozott. Habozás nélkül a lány köré álltak, aki sugárzó magabiztossággal nézett át rajtuk.

 - Néé’ má’ mi ez? – vette el a lány mellett lévő mágusbotot a legnagyobb, legostobábbnak látszó alak, vagyis minden kétséget kizáróan a kis csapat főnöke.

 - Közöd hozzá? – kérdezett vissza megingathatatlan nyugalommal – Visszaadnád?

 - Biztos, hogy a tiéd kicsike?

 - Persze láthattátok, itt volt mellettem – azzal biztos távolságba tolta a sörét, tudva, hogy itt verekedés lesz. Még hozzá nagy-nagy verekedés, sok vérrel és egyéb testi belsőségekkel teli bunyó. Ruby már az elején látta ezt a fickók felállásából, és nem győzte Luuk lovagiasságát lecsillapítani. Bár az ő becsületét is zavarta a láthatóan egyenlőtlen küzdelem lehetősége, a lány határozottsága nyugalomra intette.

 - Nagyon akarod, bébi?

 - Nagyon, nagyon akarod, cicuska?

 - Most szórakoztok velem? Ide vele, haver, vagy baj lesz! - vesztette el a türelmét, és közelebb is lépett, de a menő bőrszerkóba csomagolt pasasok nem ijedtek meg tőle. Bár láthatóan mágus volt, de mégis csak egy törékeny nő, egyedül, míg ők négyen álltak vele szemben, izmaik láthatóan duzzadtak a szteroidoktól.

Nem érezték, hogy félniük kellene. Kicsit hátráltak, szétszóródtak, meglengette a vezér a botot, és gúnyos tekintettel megszemlélte annak rovátkáit.

 - Ha akarod, kérjed szépen!

 - No, kérjed szépen, nagyon szépen, bébi!

A lány ráérősen körbe nézett, majd egy vészjósló mosoly kíséretében megnyalta az ajkát, miközben szándékosan lassú léptekkel megindul a főnök felé.

 - Szépen kérem. És most utoljára! Ide a botomat!

 - Ugyan, kislány, te csak kérjél szépen, a fenyegetődzést hagyd ránk! - nevetett rá öntudatosan az egyik, alkohol-bűzös leheletét szabadjára engedve.

A sötételf további vacakolás nélkül felkapott egy széket:

 - Háromnál ölök. Tehát, egy...

 - Te, ez a csaj lökött! - nevetett fel az egyik.

 - Ja, de milyen kis kacér! - válaszolta a másik.

 - ...kettő...

 - Na, gyere, cica!

 - Gyere csak, jól el fogunk mi szórakozni együtt!

 - ...három!

És tényleg ment. Borultak az útjában álló székek, a kezében tartott példány, pedig egyenesen repült, méghozzá a botját eltulajdonító pasas felé.

Épp hogy csak sikerült félre szambáznia, de még mindig nem érezte a közelgő lavinát. Mielőtt elérte volna a lány, odadobta a cuccot az egyik haverjának, aki készen állt tovább passzolni, és közben röhögött, élvezte a príma mókát. A sötételf azonban nem vetődött a botja után, nem akart azok szabályi szerint játszani, hanem egy újabb lépés után lazán, nyitott tenyérrel fellökte az egyik férfit. Az elterült a padlón, ő már nem számított, a következőt könyökkel küldte a társa után, test csattant testnek, valahonnan vér fröccsent az arcába, még egy alak lehanyatlott egy kitört széklábnak köszönhetően. Már csak egy állt vele szemben, tágra nyílt szemmel átkozódott:

 - Hogy az a…- csodálkozott a seperc alatt szétszórt haverjait látva.

 - A botomat – csattant fel a lány, és oda sem figyelve letörölte a szájánál lévő vércseppet.

 - Hogy az a… - ismételte, de az elf nem hagyta befejezni a mondatot. Szinte ugorva megindult, kezét előre nyújtva, hogy visszavegye jogos tulajdonát.

A pasi az utolsó pillanatban cselekedett: nagy ívben elhajította a botot, ami hibátlan ívben landolt a látványosság bámulásában lelassult Amazon fején.

 - Itt a fád, te ribanc! – kiáltotta a férfi az ajtóhoz menekülve, de az már nem figyelt rá.

A bot után ugrott, amit Amzi kissé kába tekintettel szemlélt.

 - Ehh, ez fájt – morogta az ütés helyét masszírozva.

 - Bocsánat – mosolyogott rá a lány, akit láthatóan nem igazán viselte meg az iménti kis közjáték. Csupán ezüstfényű haját dobta hátra, és egy-két mozdulattal leporolta az egyedi szabásminta alapján készült ruháját – Nem hittem volna, hogy ennek civil áldozatai is lesznek.

 - Ez nagyon jó volt – nézett rá elismerően Luuk – Hol tanultál meg így verekedni?

 - Hát annak is meg van a maga sztrorija – nevetett rá a lány – Ha meghívtok egy sörre, elmesélhetem.

 - Rendben – intett Ruby a fogadósnak, aki egy bólintással vette tudomásul a rendelést.

 - A másik löttyöt, pedig megtarthatod! – kiabált oda a sötételf, majd kényelmes mozdulattal letelepedett. – A nevem Tyris. Tyris D’Akhino.  – az ablakra tévedt pillantása, majd egy húzással kiitta italát, és sietősen hadarni kezdett - És éppen kifelé tartok a faluból, mert akad egy kis problémám. Valami hülye ereklye lopásával gyanúsítanak, amihez semmi közöm, de nem is ez a lényeg, szóval mi lenne, ha ezt inkább az anyatermészetben tárgyalnánk meg?

 - Hááát…

 - Rendben gyerünk – pattant föl Tyris maga után rántva Amazont – Na, fizessetek már! Hupsz, ne arra szöszi, ismerek egy hátsó kijáratot. Csak a nyugalom érdekében…