Nem messze a várostól csatakiáltás hangja hangzott fel, vélhetőleg valaki harcolt. Valóban. Egy elf volt az. Félhosszú kékes haja volt, a hajzuhatagja, pedig érdekesen hátrafonva, tulajdonképpen csak pár tincs volt az, amit összefont, a többi csak úgy lebegett a szélben. Úgy tűnt a lány bajban van, mert egy vérfarkasra hasonlító lény kábé 2 méterről folyamatosan nyilazta szegényt. A lány előrántotta tőrjét, majd a szörnyek ugrott, és többször belédöfte. Sokra nem ment vele, mert az állat továbbra is támadta az elfet, aki már kezdett nagyon gyengülni. A futást választotta, és megpróbált minél messzebb iramodni a szörnytől. Amazon végig látta az eseményeket, de nem tudta jóötlet-e bele avatkozni. Viszont mikor jobban megnézte a nőt, elkezdett a fejében motoszkálni, hogy ő mentette meg.

A lábait gyorsan szedő szörny elécsapódott valami, méghozzá egy tűzgömb. A következő telibe találta. A lény támadója felé fordult, és egy másodperc alatt lenyilazta. Viszont ez Amzinak piskóta volt. Előrenyújtotta karját, és koncentrált. A vérfarkas kezében felgyulladt az íj, amit az azonnal eldobott. Az elf ezt kihasználva megidézett egy varázslatot. Valami különleges nyelven varázsszavakat kezdett el suttogni, majd testét körbevéve, vékony jégréteg kezdett el körözni. Hirtelen a szörnyre irányította, majd azonnal megismétlődött a jelenet, csak most a szél erejével. A szörny ennek következtében holtan terült el.

- VÉGRE! –morogta lány a szörnyet nézve, majd párszor megidézett egy gyógyító varázslatot magára, és egyet Amzira is, akinek a karjából elporladt a nyílvessző.

- Hy! –Ruby végre befutott. A másik lány üdvözölte majd Amzira nézett.

- Hol lehet ilyet tanulni?

Amzi a kérdés hallatán csak pislogott.

- Velem született – nyögte ki zavartan - Van valami, amin úgy mutathatom meg, hogy nem harap vissza? –kérdezte Amzi.

- Persze! Ott az a nyúl! – mutatott egy kőhöz Ruby. Amzi az említettre nézett, majd lehunyta szemeit. Teste lassan felemelkedett, lábai elhagyták a talajt. Az állat felé megperzselődött a fű, majd egy kis helyen lángra kapott. Ez a tűz kígyózni kezdett a nyúl felé, majd körbe fogta azt. Egy pillanat, és az állat elporladt, a lángok, pedig eltűntek. A két elf nem ezen lepődött meg, hanem, hogy Amazon lebegett.

- Tudsz repülni? – kérdezte tátott szájjal a megmentett elflány.
- Persze. Ez a képességem része. – mondta nyugodtan Amazon, majd leszállt a földre.
Ekkor egy elf fiú közeledett feléjük. Nagyon vidám lehetett, mert minden ötödik lépése után egy hatalmasat kapálózott a levegőben.
- Ez a Luuk… nem lehet kiigazodni rajta. – ismerte fel Ruby.
- Képzeljétek! – örvendezett a srác, mikor a lányokhoz ért – Fejlődtem! Nemsokára kasztot válthatok! És akkor majd igazi mágus lehetek!
- Ez igen! – visította Ruby, majd a srác nyakába ugrott és köröztek párszor – De aztán nem ám leelőzöl. Ideje lesz belehúznom.
- Abba nekem is lesz némi beleszólásom. – vigyorgott, majd csiklandozással, levakarta magáról a lányt – Ó, nekem sietnem kéne vissza. Apád beszélni akar velem.
- Te jó ég! Mit csináltál?
- Én? Semmit. Odajött hozzám, és mondta, hogy téged is érint a dolog, meg hogy eljött az ideje. – vakarta a fejét – Na mindegy. Jobb lesz, ha visszamegyek. Még a végén keresztben lenyel engem… - mondta, majd el is viharzott.
- Különös… Elég komolynak hangzik a dolog. – mondta a másik elflány.
- Gyerekkorunk óta nem volt ilyen komoly.
- De-de. – kacagott fel – Amikor ötévesen az Anyafára felmásztatok, és majdnem megkopasztottátok.
- Nagyon vicces Arwen… - morogta Ruby – De legalább mi tudunk fára mászni. – nyújtotta ki a nyelvét.
- Ne haragudjatok, hogy így beleszólok, de mi is az a kasztváltás? És mit is fejlődött Luuk? – szólalt meg Amzi.
- Hát a fejlődés az azt jelenti, hogy szintet léptél. Ez olyan tapasztalat pont féle vagy hát hogy is fogalmazzak… Minél többet fejlődsz, ezt főként harccal érheted el, annál közelebb jutsz a kasztváltáshoz és persze egyre erősebb is leszel. – válaszolt Arwen.
- Kasztváltáskor pedig eldöntöd, hogy mi is szeretnél lenni, ha ’nagy’ leszel. Luuk nagy mágusnak vagy nagy gyógyító varázslónak mehet. Ez egyébként nagy ünnepséggel jár a faluban. De még messze van tőle Luuk. Azon a szinten van, mint én. Csak kicsit lemaradt és most ért utol. – nevetett Ruby – Múltkor elkapta egy vérszomjas harci gomba. – most már Arwen is nevetett, de annyira, hogy hasukat fogták.
- Harci gomba? – Amazon már-már azt hitte ért mindent, de ez kicsit gondolkodóba ejtette.
- Nah, azért nem ez a neve. – kacagott Arwen – Csak mi így nevezzük. Rengeteg ilyen güzü van, képtelenség megjegyezni a nevüket. A lényeg, hogy minden ilyen lény természete igen csípős, nem érdemes velük szórakozni.
- Majd ha kicsit képezünk téged, akkor te is szembeszállhatsz velük. – nyugtatgatta Ruby – Amihez hozzá is kezdhetnénk. De nem ártana, ha azt a híres képességed eltitkolnád. Legalábbis a falu környékén, mert ha pám megtudja, páros lábbal repülhetsz a sötét elfekhez. Nah, de akkor indulás!
- Nekem mára ennyi elég volt. Szóval ha nem gond, kettesben hagylak titeket. – mondta Arwen, majd visszament a faluba.
Ruby és Amazon kettes maradva, elindult kicsit távolabbi helyekre vadászni. Útközben Amzi kíváncsian kérdezősködött:
- Kik is azok a sötét elfek?
- Nem éppen barát nép. – mondta Ruby – Illetve hát nem ellenség, de nem is olyan társaság, akiben vakon meg lehet bízni. Legalábbis a ’felnőttek’, vagyis a tapasztaltabb mágusok mindig ezt mondogatják nekünk és erre is tanítottak. Nem szabad más fajokkal barátkozni. Jelenleg a törpékkel állunk a legközelebbi viszonyban. Nekik viszont a modoruk érdekes, kicsit durvábbak az elfeknél.
- Hát az elfeknek tényleg nyugodt természetük van. Bár én nem nézem ki belőled, hogy ne barátkozz más fajokkal, apád tiltása ellenére sem. – jegyezte meg őszintén Amazon.
- Ez így is van. – nevetett Ruby – Nem szoktam szót fogadni neki. Meg hát nem is nagyon találkoztam még más fajokkal. Csupán csak törpékkel és emberekkel.
- De hát akkor honnan tudod, hogy milyenek a sötét elfek meg a többi faj? – lepődött meg Amzi.
- Könyvekből. Sajnos csak így tudok tájékozódni, ahogy a többi újonc is, mint Luuk, mivel még kicsik és tapasztalatoknak számítunk. A mágusok és a harcosok egyszerűen csak gyerekeknek tekintenek minket. Csak kasztváltás után kezdenek úgy nézni ránk, mint velük egyenrangúakra. Az meg hát kicsit távol van még… De Lukkal elterveztük, hogy ha majd igazi mágusok leszünk, lelépünk csak mi ketten és saját magunk tapasztaljuk ki a nagyvilágot!

- Jól hangzik. – vigyorgott Amzi.
Eközben átbaktattak pár hídon, most már fegyvereikkel a kezükben, majd egy erdő szélén álltak meg. Körülöttük több különleges lény mászkált, de nem nagyon törődtek velük.
- Nos, íme pár négylábú csodabogár. – mutatott körbe Ruby – Nem erősek, nem is támadnak ok nélkül.
- Te jó ég! Mik ezek? – került ki egy mellette elmenő állatot Amazon.

- Mi csak elf rókáknak hívjuk őket. – nevetett Ruby – A pontos nevét ennek se kérdezd, mert már csak azért se jegyzem meg.
- Elf róka? Az igen…
- Hát hegyes füle van, a farka is hegyes, meg az orra. – mondta, majd egy könnyed varázslattal megfagyasztott egyet – Most te jössz, de a tőröddel próbálkozz.
Amazon határozottan egy ’elf rókának’ esett. Igaz, csak második nekifutásban, de sikerült legyőznie, hisz egy tőrrel kicsit nehezebb volt az eddigi megszokott harcmodorhoz képest. Egyre jobban ment neki a harcolás.
Már egy ideje gyakoroltak, amikor Ruby fülét megütötte valami.
- Hallottad? – kérdezte Amzitól.
- Nem én. Képzelődsz. – hangzott a válasz, majd Amzi tovább harcolt, az erdő mentén.
Rubyt viszont nem hagyta nyugodni a dolog. Másodszorra mikor hallotta a zajt, már Amzi is mellé ugrott ijedten:
- Elismerem, tényleg jobb füled van. De mi a fene volt ez??? – visította Ruby mögé bújva. Kicsit felzaklatták a sok idegen és veszélyes lények sokasága.
- Nem tudom, de az erdőből jön. – mondta Ruby, majd egy harmadik rezgés is hallatszott – És méghozzá onnan…