Miután felhívtuk Jean-t jött értünk egy auótmentő.Meg Jean.Meg a prof.

-Te jó ég!-nyögte Jean mikor meglátta a kocsiját.Látszott rajta,hogy legszívesebben sírna.

-Jean,sajnálom-mondtam halkan - Én nem akartam.Azt hittem,hogy sikerül átmennünk a hegyen,de Kitty nem tudta anyagtalanná tenni a kocsit!

-Miért kellett idejönnöd?Most kaptad meg a jogsit,nem tudsz esőben vezetni,az út csúszik,minek kellett pont erre jönnöd?-ordította,miközben már zokogott.

-Jean,én tényleg nagyon sajnálom,és ha akarod kifizetem a javítást meg mindent!

-Bíztam benned.

Ez a mondat fájt a legjobban.Én is sírtam volna.De a kocsin kívül más is aggasztott.

-Professzor.

-Igen?

-Tudja,mikor a kocsi irányíthatatlanná vált Kitty anyagtalanná tette.És akkor akaratomon kívül blokkoltam az erejét.Én ténlyeg nem akartam.És nem is tudtam feloldani a blokkolást.Miről van ez?

-Sajnos nem tudom,Árnyéklány,nem tudom.De előbb-utóbb ki fog derülni,hidd el.Most pedig szerintem menjünk vissza és nyugodjunk meg mindannyian.Főleg te,Jean.

Az intézet csak 10 percnyire volt,mégis úgy éreztem,hogy egy óráig utaztunk körülbelül.Jean egy szót se szólt csak halkan szipogott,én és Kitty meg csendben ültünk.Sejtettem,hogy Jean nem fog egyhamar megbocsátani nekem.